|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 40 találat | lapozás: 1-30 | 31-40 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Erdélyi Pál 1995. június 13.Dr. Bátai Tibor, az Illyés Alapítvány irodavezetője elmondta, hogy idén az alapítvány 300 millió forintos keretéből 145 millió jutott az erdélyi pályázatok kielégítésére. A romániai alkuratórium hét szakmai testületből áll: oktatási, tudományos, önkormányzati, gazdasági-vállalkozói, egyházügyi, szociális szaktestület és az ifjúsági bizottság. A végső döntés a főkuratóriumé. Az Új Kézfogás Közalapítvány nem alkuratóriumi rendszerben dolgozik, az üzleti tervet nézi. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 13./1997. június folyamánÚjra megjelent a Csinguru, a MAKOSZ /Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége/ lapja, az RMDSZ támogatásával. A lapból megtudható, hogy az Erdélyi Pályázati Figyelő negyedik száma készül, az első februárban látott napvilágot. - Ápr. 24-28-a között Marosfőn megtartották a Romániai Magyar Ifjúsági Szervezetek Csúcstalálkozóját, a Magyar Ifjúsági Tanács /MIT/ szervezésében. Mintegy hetvenen jöttek el, megjelentek az RMDSZ vezetői is. A találkozó napjaiban még tábori újságot /DUMA/ is kiadtak. A MIT tisztújítást is tartott, eddigi elnöke, Ráduly Róbert helyett Kali Zoltánt választotta elnöknek. /Csinguru (Csíkszereda), új kiadás, május-június, 20-21. sz., főszerkesztő: Farkas András/1997. október 30.Megjelent az Erdélyi Pályázati Figyelő 7. száma, amely az irodalmi, gazdasági, történelmi, földrajzi és egyéb pályázati felhívásokat tartalmazza. Ez a szám közölte a magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatását elnyert, 1997-ben megjelenő határon túli magyar könyvek listáját és a támogatás összegét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./1998. május 9.Egy 1995-ben meghirdetett pályázat eredményeként nemrég megjelent a Magyarok Világszövetsége gondozásában a Gondolatok a nemzetért. Válogatás a Magyar Szellemi Alapítvány által meghirdetett millecentenáriumi koncepciópályázat anyagából című könyv. A legjobb pályamunkákat reprezentatív megjelentetésükkel jutalmazták. Az erdélyi pályázók közül ketten részesültek ebben a megtiszteltetésben, hogy a könyvben helyet kaptak: Benedek Gyula Adalékok egy új környezetpolitikához, illetve dr. Hollanda Dénes Javaslat magyar nyelvű magánegyetem létesítésére című munkájával. /Két romániai pályázó sikere. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 9./2000. június 7.A határon túli - Kárpát-medencei - magyar épített örökség dokumentálása és megóvása címmel június első két napján szakmai konferencia zajlott Budapesten. A tanácskozást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal és a Teleki László Alapítvány szervezte anyaországi és határon túli szakemberek részvételével. Erdélyi vonatkozásban előadás hangzott el az erdélyi települések épített örökségének vizsgálatáról és dokumentálásáról (Kovács András, Sebestyén József, Benczédi Sándor), Erdély pusztuló építészeti örökségének építészeti felmérési programjáról (dr. Istvánfi Gyula), a gyulafehérvári római katolikus székesegyház és a püspöki palota helyreállításáról (Káldi Gyula, Sarkadi Márton), a gyulafehérvári volt Apor-kastély, most Avram Iancu Egyetem felújítási terveiről (dr. Szabó Bálint), erdélyi népi építészeti emlékek dokumentálásáról (Balassa M. Iván), a gyergyószárhegyi Lázár-kastély régészeti kutatásáról (Emődi Tamás, Molnár Zsolt), a miklósvári Kálnoky-kastély felújítási terveiről (Kálnoky Tibor, Zakariás Attila), Hadad református templomának szerkezeti megerősítéséről, felújításáról (Gajdos György, Káldi Gyula), Gelence római katolikus templomának helyreállításáról (Balázs Iván) és erdélyi középkori barokk oltárokról, szobrokról (Mihály Ferenc). A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Műemléki Főosztályának tanácsosa, Sebestyén József okl. építészmérnök a határon túli magyarok számára meghirdetett pályázatokat és az épített örökség célzott támogatásának Kárpát-medencei programját ismertette. A tavalyi költségvetési keretből az öt Magyarországgal szomszédos országból érkezett 101 pályázatból 49-et támogattak, összesen 28,694 millió forinttal. /Romániából 83, Szlovákiából csak 14, illetve Szlovéniából 2, Jugoszláviából és Ukrajnából 1-1 pályázat érkezett./ A 40 nyertes erdélyi pályázatra a pénzkeretből összesen 21,594 millió forintot ítéltek meg. Államközi kapcsolatok keretében a magyar állam költségvetéséből további 100 millió forintot különítettek el a határon túli magyar vonatkozású műemlékek védelmére. Ebből a keretből 14 Romániában lévő objektumra, illetve 9 felmérési programra 50 millió forintot fordítanak. Egy harmadik támogatási forma a Szellemi Örökség pályázat révén valósult meg: összesen 6,210 millió forinttal 21 - elsősorban kutatási - projektet támogatnak, Romániából 14-et. - Az erdélyi magyar települések kulturális örökségének komplex vizsgálata címen erdélyi és magyarországi szakemberek kezdeményezésére 1997-ben hosszú távú leltározási program indult. Ennek keretében eddig 19 erdővidéki (1997) és 44 nyárádmenti (1998-1999) település műemlékeinek, azok művelődéstörténeti értékét képviselő műtárgyainak teljességre törekvő adatfelvétele, fényképezése, valamint felmérése készült el a hozzájuk tartozó térképpel, történeti adatlapokkal. - Az erdélyi szász kulturális örökség dokumentálását a német kormány komoly költségvállalásával még 1992-ben megkezdték. Eddig összesen 256 települést mértek fel. A német szervezők már 1993-ban jelezték, hogy lehetőséget látnak a magyar szakemberekkel való együttműködésre. Együttműködési megállapodást kötött a Teleki László Alapítvány a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemmel, a Kriza János Néprajzi Társasággal, majd a Kolozsváron nemrég alapított Entz Géza Művelődéstörténeti Társasággal. /Guther M. Ilona: Pusztuló építészeti örökségünk védelmében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7./2000. december 12.A magyar kormány három közalapítványán keresztül közel 2,8 milliárd forintot fordított 2000-ben a határon túli magyarok támogatására, a pénzösszegek közel felét erdélyi pályázók nyerték el, hangzott el dec. 11-én, a Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Az Illyés Közalapítvány kiemelten az infrastrukturális jellegű pályázatokat támogatta, az Új Kézfogás Közalapítvány a határon túli vállalkozókat segítette, míg az Apáczai Közalapítvány az oktatásban nyújtott jelentős támogatást. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke ismertette: 2001-ben a támogatások mértéke azonos szinten marad, ellenben 2002-ben a határon túli magyaroknak járó kedvezményekről szóló törvény gyakorlatba ültetése után ez a támogatás jelentősen növekedni fog. /Vass Enikő: Közel 3 milliárd forint határon túlra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./2003. április 17.Az EU tíz új tagállama: Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia.Kovács Zoltán RMDSZ-képviselő javaslatára a román képviselőház törvénybe foglalta, hogy a pálinka román italnak számít. Az Európai Unió idén januárban elfogadta Magyarország kérését, és kimondta, hogy pálinka néven csak olyan italokat lehet forgalmazni az EU- ban, amelyeket Magyarországon, illetve Ausztria néhány tartományában állítanak elő. Kovács Zoltán jelezte, nem tudott az Európai Unió döntéséről. "Én nem a román terméket, hanem az erdélyi pálinkafőzők érdekeit védtem. Nagyon szomorú, hogy amikor Magyarország a pálinka védelmét kérte, nem gondolt Erdélyre" - mondta Kovács Zoltán. - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az elmúlt hónapokban többször próbált egyeztetést kezdeményezni a magyarországi illetékesekkel, de a magyar földművelési miniszter nem tudott erre időt szakítani - mondta Kelemen Attila, az RMDSZ képviselőházi csoportjának vezetője az MTI-nek. /"Pálinkázó" RMDSZ honatyák. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 17./ Magyarország számára rendkívül fontos, hogy az Európai Unión belül a pálinka elnevezés védett legyen. Vajda László, a magyar Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium EU-integrációs főcsoportfőnöke elmondta: az uniós csatlakozási megbeszélések során, hosszas tárgyalásokat követően sikerült elérni, hogy a magyar pálinka elnevezés bekerüljön egy olyan exkluzív klubba, amely korábban csak három terméket tartalmazott, csak azok élveztek uniós védelmet. A nyilatkozat arra a hírre reagált, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik parlamenti képviselőjének javaslatára a román képviselőház törvénybe foglalta, hogy a pálinka román italnak számít. /A "pálinka"- ügy. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 18./2004. október 28.Háromszázmillió forintos támogatásban részesül a várhatóan jövőre sugárzó erdélyi magyar televízió – erősítette meg Szentgyörgyi Lajos, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) informatikai elnöki főszaktanácsadója, hozzátette: az erdélyi tévén kívül a vajdasági Mozaik Alapítvány 14,5, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség pedig 10,5 millió forintos támogatásban részesül. Az erdélyi pályázat azért részesült ekkora összegű támogatásban, mert teljesen új televízió létrehozásáról van szó, míg Kárpátalján és a Vajdaságban már létező intézmények fejlesztését kell segíteni. Kárpátalján pillanatnyilag az ukrán állami televízióban sugároznak heti 2-3 órás magyar műsort, de sem ez, sem a Duna Televízió adása nem ér el a legtöbb magyarlakta helységbe. A szerb-montenegrói állami televízió fokozatosan leépítette a ma már csak napi 2-3 órát sugárzó újvidéki televízió magyar adását. „A most elnyert támogatásból a Mozaik Alapítvány által létrehozott és szeptember 1-jétől napi félórás kísérleti adást sugárzó Mozaik Televízió műsorának állandósítását kívánjuk elérni” – tájékoztatott Bunyik Zoltán kuratóriumi elnök. Nagy Zsolt, az egész napos műsoridejű adót létrehozó és működtető Janovics Jenő Alapítvány kuratóriumának elnöke közölte, hogy a leendő televíziónak még nincs otthona. /Benkő Levente: Kezdődhet az erdélyi magyar televízióépítés. = Krónika (Kolozsvár), okt. 28./2005. június 13.Folytatódnak mind a dél-erdélyi, mind az észak-erdélyi autópálya építési munkálatai – szögezte le Borbély László területfejlesztési miniszter. Elmondta, autópálya építésre eredetileg 340 millió dollárt irányzott elő a kormány, de a költségvetés-kiegészítés során ez az összeg 213 millióra csökken. A dél-erdélyi sztrádával kapcsolatban elmondta: 2008-ig két kerülőút és 20 kilométer autópálya készül el. Borbély ismét hangsúlyozta, a két autópálya nem zárja ki egymást. Calin Popescu-Tariceanu kormányfő viszont kijelentette: Románia nem elég gazdag ahhoz, hogy egyszerre két autópályát építsen. A kormányfő szerint a prioritás a dél-erdélyi pálya, míg az észak-erdélyi építését csak „a lehetőségek függvényében” lehet folytatni. /S. M. L.: Tariceanu–Borbély-disputa az autópályákról. = Krónika (Kolozsvár), jún. 13./2005. szeptember 2.Kelemen Hunor, a Szülőföld Alap tanácsa alelnökévé választott erdélyi képviselő elmondta, hogy médiafejlesztést is bevették az idei évi támogatási prioritások közé. Az egyházak részéről érkező pályázatok előzetes elbírálását is ugyanerre a tanácsra bízták. Idén kiemelt szerepet kapnak az oktatási, kollégiumi, kulturális és területfejlesztési-önkormányzati területek. Egymilliárd forint áll rendelkezésre, és a tanács hozzájárult, hogy a felálló kollégiumok kötelezettséget vállalhassanak a jövő évi hasonló összeg 15 százalékára, vagyis 150 millió forintra a pályázatok elbírálásánál. Az erdélyi pályázók az idei keretből 450 millió forintra számíthatnak. A két legnehezebb helyzetben lévő határon túli magyar közösség, a kárpátaljai és a vajdasági az arányosnál nagyobb összegű támogatást kap. A megszokott elosztás szerint a határon túlra szánt magyarországi támogatások 58 százaléka érkezik Erdélybe. Most azonban az erdélyi magyarság az egymilliárdos keret 45 százalékára számíthat. Kelemen Hunor kívánatosnak tartaná, ha a Szülőföld Alap nem az emléktábla-avatásokat és az ehhez hasonló eseményeket támogatná, hanem a nagy horderejű tervek finanszírozására összpontosítana. /Gazda Árpád: Kelemen: nagy terveket támogatunk. = Krónika (Kolozsvár), szept. 2./2005. november 1.„Az országos vagy legalábbis regionális jelentőségű, öt-tíz millió forintot meghaladó nagy tervek pályázatait várjuk – jelentette ki a Székely István, a Szülőföld Alap oktatási, kulturális, szociális, egyházügyi és médiakollégiumának erdélyi tagja. Az oktatási, kulturális és médiaintézményeknek alig több mint két hét áll rendelkezésükre ahhoz, hogy benyújtsák pályázataikat. A kollégium az erdélyi pályázók között 400 millió forintot oszt szét. A szórványvidéken működő magyar nyelvű közoktatási intézmények beruházási, fejlesztési és működési támogatása kategóriába 90 millió forintot soroltak. Az RMDSZ vezetői a dévai Téglás Gábor magyar gimnázium épületének a befejezését tartják a legfontosabbnak. A kollégium 55 millió forintos keretet szabott meg az irodalmi és kulturális intézmények pályázataira. A romániai magyar szerkesztőségek 70 milliós kereten osztozhatnak. /Gazda Árpád: Két hetet adtak a pályázásra. = Krónika (Kolozsvár), nov. 1./2006. január 5.Az Illyés Közalapítvány (IKA) 113 millió forintos támogatást nem folyósított még a 2005. évi 190 milliós keretből az erdélyi pályázóknak. A közalapítvány kevesebb mint a felét kapta meg a magyar költségvetésben erre a célra előirányzott 1 milliárd forintos keretnek. „A pályázati támogatások folyósítását mi szerződésben vállaltuk. Ezt a szerződést azonban érzésem szerint a magyar kormány egyoldalúan megszegte” – fejtette ki Laborczi Géza, az IKA kuratóriumi titkára. Hozzátette, hogy amennyiben az IKA megkapja a még hátralevő pénzt, azonnal folyósítja a nyertes pályázóknak. Az IKA romániai alkuratóriumának titkára, Tibád Zoltán közölte, szeptemberben már elakadtak az átutalások, az októberi néhány tétel kifizetése után egyetlen fillér sem érkezett Erdélybe. Pénzfolyósítás annak dacára sem történt, hogy több pályázó véglegesítette az elszámolást. Egyre többen sürgetik a pénz folyósítását, az oktatási, illetve művelődési intézmények a késés miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek. A késés miatt a pályázók egy része kölcsönökhöz folyamodott, amelyet a magyarországi támogatás megszerzése után törleszt. 2003-ban a romániai alkuratórium 209 millió forintot oszthatott szét, 2004-ben már csak 167 millió forint felett rendelkezhetett. Egyed Ákos akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke szerint ha februárban, de legkésőbb márciusban nem kapják meg az IKA-támogatást, az erdélyi magyar tudományosság egyik alapintézete, az EME működésében komoly zavarok keletkezhetnek. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelős politikai államtitkára szerint a támogatások kifizetését költségvetési és takarékossági tényezők késleltetik, a még fennmaradt összegeket azonban 2006 elején valamennyi sikeres pályázó megkapja. /Benkő Levente: Kilincselésre ítélt határon túli műhelyek. A tavalyi támogatások felét sem kapták meg az Illyés közalapítvány erdélyi pályázatainak nyertesei. = Krónika (Kolozsvár), jan. 5./2006. július 8.Gub Jenő Szovátáról az egyik legszorgosabb néprajzkutató Maros megyében, az etnobotanika fogalmát itt alig ismerték, míg meg nem jelentek az ő közlései. Gub Jenő hétszer vett részt a Magyar Néprajzi Múzeum országos pályázatán, s vidéki tanárként négy első, két második és egy harmadik díjat nyert. A Magyar Néprajzi Múzeum javaslatára kötetben is megjelentek pályamunkái. Gub Jenő az ideit tartja a legértékesebbnek, bár csak III. díjban részesítették (az erdélyi pályázók közül egyedül „dobogós” helyen). Vasvártól Sopronig című munkája a marosvásárhelyi Csaba királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola életének egy rövid szakaszáról, a növendékek egyik csoportjának viszontagságairól, végül orosz fogságáról szól. Gub Jenő ugyanis hártyapapírra írt naplót vezetett, ennek alapján írta meg a szomorú történetet. /(bölöni): Egyedül dobogós helyen. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 8./2007. április 21.Családtagjai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút Méhes György írótól, műfordítótól április 20-án Budapesten, a Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas író, a Magyar Írószövetség örökös tagja életének 91. évében hunyt el Budapesten. Méhes György életét és munkásságát Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke; Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára; Orbán János Dénes, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke és erdélyi pályatársai méltatták a ravatalnál. A Székelyudvarhelyen született írót Tőkés László királyhágómelléki püspök búcsúztatta a református egyház szertartása szerint. /Méhes György utolsó útja. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 21./2008. május 9.A Szülőföld Alap kulturális, egyházi és médiakollégiuma közzétette az idei év első pályázati kiírásának eredményeit. Az erdélyi pályázók a pénzkeret csaknem ötszörösét igényelték, a pályázaton részt vevő programok összköltségvetése pedig majdnem tízszerese az elnyert összegnek. Kárpát-medencei kitekintésben ezek az arányok kedvezőbbek, hiszen az igényelt összeg mintegy 44 százalékát, a programok összköltségének pedig 22 százalékát állja a Szülőföld Alap. /Ferencz Csaba: A programok felét támogatják (Szülőföld Alap). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 9./2009. május 4.A lap részletet közölt dr. Kovács Kiss Gyöngy történész az Erdélyi Múzeum helye és szerepe az erdélyi magyar tudományos életben című tanulmányából. Az 1859-ben létrejött Erdélyi Múzeum-Egyesület közlönye, az Erdélyi Múzeum 1874-ben indul, Finály Henrik nyelvész- és történészprofesszor szerkesztésében. A folyóirat története hét szakaszra tagolható. I. (1874–1892) Finály Henrik nevével fémjelzett korszak. II. (1884–1891) A folyóirat borítójára hosszabb cím kerül: Az Erdélyi Múzeum-Egylet Bölcselet-, Nyelv- és Történelemtudományi (1888–1891 között: Történettudományi) Szakosztályának Kiadványai. Visszatérnek a hagyományos évkönyv-forma füzetes kiadványokhoz. Ezekben az években a szerkesztést Schilling Lajos egyetemi tanár, szakosztályi titkár végzi. Hegedüs István kolozsvári egyetemi tanár 1888-tól vette át a redakciós munkát. Az ő helyét Szinnyei József egyetemi tanár vette át 1891-től. III. (1892–1905) 1892-ben az első két füzet újra Erdélyi Múzeum címmel jelenik meg, a következő 14. évfolyamon keresztül a lap borítóján címként az Erdélyi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egylet Bölcselet-, Nyelv- és Történettudományi, Szakosztályának kiadványa megnevezés szerepel. Azt követően, hogy Szinnyei József 1893-ban a budapesti egyetemre távozott, Szádeczky Lajos egyetemi tanárt választották meg szerkesztőnek. A Szádeczky szerkesztette Múzeumban a történeti irány uralkodott. IV. (1906–1917) Az 1906. ében az akadémiai és a muzeális irányzat közti vita az utóbbi győzelmével lezárult. Erdélyi Pál szerkeszette 1906–1917 között a köteteket. Amikor 1919-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesület szellemi vezérkarából sokan elhagyták Kolozsvárt, még nem lehet látni, milyen jövő vár az Erdélyi Múzeumra. V. (1930–1941) Az 1918-tól 1929 végéig tartó években az Erdélyi Múzeum megjelenése szünetelt. 1930-ban György Lajos szerkesztésében az Erdélyi Múzeum, újraindult. VI. (1941– 1947) E szakaszban a Szabó T. Attila szerkesztette az Erdélyi Múzeumot. Az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek a hatalom általi felszámolásával az Erdélyi Múzeum is megszűnt. VII. (1991–től) Indulásától kezdve a leghosszabb kényszerszünetet az 1947–1991-es periódus jelentette az Erdélyi Múzeum életében. Az LIII. kötetével induló legújabb folyam címoldalán az alábbi megnevezés szerepel: Erdélyi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog- és Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak Közlönye. Az évente négy lapszámba szerkesztett folyóirat szerkesztői: Benkő Samu, Dávid Gyula, Faragó József, Mócsy László. Az 1994. 3–4. füzettel felelősszerkesztő-váltás következett be a lap életébe, Benkő Samut Csetri Elek követte. 1995-től a Múzeum angol, román, magyar tartalomjegyzékkel, valamint az egyes tanulmányok végére csatolt angol nyelvű kivonatokkal jelenik meg. 1997-től újra módosul a szerkesztőség összetétele, Csetri Elek felelős szerkesztői munkáját Faragó József, Egyed Emese, Vetési László és a szerkesztőségi titkári teendőket felvállaló Kerekes György segíti. 1998-ban a Múzeum felelős szerkesztői feladatainak ellátásával az Egyesület Antal Árpádot bízta meg, aki Egyed Emese, Kovács András, Tánczos Vilmos, Veress Károly, Vincze Mária és Kerekes György szerkesztőkkel végzi a redakciós munkát. Az 1999. 3–4. füzettől a felelős szerkesztői megbízatást Kovács Kiss Gyöngy vette át. Az 2004. 3–4. füzettől a folyóirat címe: Erdélyi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Elnökségének és Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog- és Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak Közlönye. /Az Erdélyi Múzeum helye és szerepe az erdélyi magyar tudományos életben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./2010. július 16.Répás: mulasztott GémesiHosszas késedelem után döntöttek a Szülőföld Alap kollégiumai a határon túli magyar szervezetek első pályázati fordulójának támogatásairól; az elbírálás során a határon túli költségvetési keretek „elképesztő állapotára” derült fény – tette közzé a Répás Zsuzsanna vezette nemzetpolitikai államtitkárság az alap honlapján. Hosszas késedelem után döntöttek a Szülőföld Alap kollégiumai a határon túli magyar szervezetek első pályázati fordulójának támogatásairól; az elbírálás során a határon túli költségvetési keretek „elképesztő állapotára” derült fény – tette közzé a Répás Zsuzsanna vezette nemzetpolitikai államtitkárság az alap honlapján. Az államtitkárság szerint az előző szocialista kormányzat mulasztásából nem történt meg a Szülőföld Alap kollégiumainak összehívása, így a határon túli magyar közösségek nyári programjai veszélybe kerültek. A közlemény szerint az előző kormányzat nemzetpolitikai felelősei (Gémesi Ferenc volt a korábbi nemzetpolitikai szakállamtitkár – szerk. megj.) május végéig elköltötték az ez évre szóló határon túli előirányzatok nyolcvan százalékát, s „a legtöbb esetben minden szakmai alapot nélkülözve, az általuk kitüntetetten kezelt szervezeteket részesítették abszolút előnyben”. Az államtitkárság utalt arra is, hogy „a szocialista kormányzat pazarló költekezései, illetve a világgazdasági válság Magyarországra gyakorolt hatása ellenére sikerült a Szülőföld Alap keretét megőrizni, ezzel is hangsúlyozva a jelenlegi kormányzatnak a határon túli magyarok iránti elkötelezettségét”. A fent említett körülmények ellenére a megmaradt pályázati pénzek több mint felét így is kiosztották – jegyezték meg. A Szülőföld Alap honlapján közzétett elbírálások szerint alig volt olyan erdélyi pályázat, amely az igényelt összegnek megfelelő támogatásban részesült, az egyik ilyen kiemelt erdélyi rendezvény a Bálványosi Diáktábor és Szabadegyetem: több mint négymillió forintos hozzájárulásban részesült. (Az átlagos pályázatok összege fél és másfél millió forint között ingadozik.) Nem jutott támogatás viszont Erdélyben olyan intézményeknek, mint az aradi kamaraszínház, a Látó szerkesztősége, a Csíki Játékszín, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Szilágysomlyói Magyar Ház, az Erdély.ma Egyesület, a szórványnak számító szebeni és dési közművelődési egyesület, a gyergyószentmiklósi Figura társulat, a Korunk Baráti Társaság, a Kriterion Alapítvány, a szárhegyi művészeti központ. Sajtótámogatás – leszámítva az iskolai kiadványok vakációs támogatását – egyáltalán nem született, a Szülőföld Alap „lefejezte” a pályázó médiát, legalábbis 2010 első félévében. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. december 11.Bővítik az első évszázadot: utat tör a tér a könyvtárbanKarnyújtásnyira kerülhetnek az olvasók a könyvekhez A rendszerváltás óta az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó kolozsvári versenytárgyalásnak bizonyult a Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár és a Romániai Építészek Kamarája által meghirdetett, a könyvtár bővítését célzó pályázat. A két hónappal ezelőtt indított nemzetközi versenytárgyalásra 102 pályázat érkezett, s a győztes tervrajzot jövő kedden, december 14-én nevezik meg. A beruházás összköltsége mintegy 3 millió eurót emészt fel, és a győztes 10 ezer euróval gazdagodik, a szerződés megkötésével azonban további 150 ezret halmozhat fel. A könyvtár újabb bővítménye az egyre népszerűbbé váló szabadpolcos könyvtárrendszer szellemében épül, az intézmény jelenlegi épülete és a Kolozs Megyei Kórház között 1200 négyzetméternyi területen. Az előzetes elképzelések alapján az új létesítménynek 60 ezer könyv elraktározására kell alkalmasnak lennie. A látványtervek megtekinthetőek az intézet épületének első és második emeletén. Az új bővítés elsődleges célja a könyvek elraktározása, de kétszintes földalatti parkolót, olvasó- és konferenciatermet, reprográfiai, kötészeti, illetve digitalizáló műhelyeket is magába kell foglalnia. „A jelenlegi szakaszban még nem tértünk ki a kivitelezés apróbb részleteire. Miután a zsűri eldönti, hogy melyik pályamunka nyer, következik az engedélyeztetések sora. A jelenleg felújítás alatt álló általános városrendészeti terv mellett az övezeti- és részlettervbe is be kell vonnunk az építményt. Maga a tervezés felvesz legalább két évet” – mondta Tiberiu Trenea, a könyvtár műszaki igazgatója, aki maga is a zsűri tagja. Elárulta: a zsűri megteheti, hogy nem nevez meg első helyezettet, hanem két második díjasnak kikiáltott pályamunkát von össze egy végső tervre. Az új épület költségevetése négyzetméterenkénti 1100 eurót enged meg. A második díj 6000, a harmadik pedig 4000 eurós jutalmat kínál. „A könyvtárak általában ötvenévente bővítésre szorulnak. Az 1960-as évekbeli fejlesztés után ez lenne a második jelentős terjeszkedés” – mondta Kovács Eszter, a könyvtár közönségkapcsolat-felelőse. A pályamunkák zsűrizése folyamán figyelembe veszik, hogy a látványtervek alapján az épület mennyire alkalmas a tervezett létesítmény feladatának a betöltésére: elsődleges szempont, hogy a belső terek elrendezése biztosítsa a könyvek hozzáférhetőségét az olvasók számára. A tervezett épületben az olvasóknak nem kellene kikérniük a könyveket, hanem egyszerűen le kell venniük a polcról. A felhívásra számos fantáziadús válasz érkezett: kaptárra emlékeztető látványtervektől kör alaprajzú pályamunkákon át a „szocialista betonkockákat” idéző építményekig sok minden megtalálható. Kizáró jelleggel bír a létesítmény „alkalmazkodóképessége” is: a zsűri nem fogadja el azokat az elképzeléseket, amelyek esetében a tervezett épület nem illik bele a környezetébe, nem kapcsolódik valamilyen módon a könyvtár jelenlegi formájához. A pályázatok között találkozunk az első bővítmény Bauhaus-stílusát utánzó kivitelezéssel, az ősi könyvtári épület szecessziós elemeit felhasználó megoldással, futurista elképzelésekkel, nyitott könyv témájában elképzelt homlokzatokkal, nonfiguratív formákkal, tetőtéri futballpályákkal, barlangrajzokat utánozó fénynyílásokkal. A látványterveket bárki megtekintheti a Központi Egyetemi Könyvtár épületének első és második emeleti folyosóján. A kolozsvári tudományegyetem és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) közös könyvtárépületének megépítésére ugyancsak nyilvános tervrajzpályázatot írt ki 1904 áprilisában a magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium. Az Erdélyi Pál könyvtárigazgató által megfogalmazott koncepció értelmében az építészeti megoldásoknak a könyvtári gyűjtemények szakszerű kezelését és az olvasók gyors kiszolgálását kellett biztosítaniuk. A strasbourgi és a bázeli egyetemi könyvtár mintáira alapozó programban kikötésként szerepelt a könnyen megközelíthető, egymástól elkülönített könyv-, és folyóiratraktár létrehozása, a természetes fénnyel megvilágított egyetemi-, valamint a közművelődési célokat szolgáló olvasóterem kialakítása. Az ötszintes – pincéből, magas alagsorból, magasföldszintből, első és második emeletből álló – épület megalkotására vonatkozóan kilenc pályázati munka érkezett be. A strasbourgi könyvtárhoz hasonló megoldású, négyzetes alaprajzot mutatott be négy pályamunka, öt tervrajz ellenben a bázeli mintára átlós tengely mentén csoportosította a belső tereket. A versenytárgyalás történetének érdekessége: eredetileg az első díjat Orth Ambrus és Somló Emil pályázata nyerte, a második helyezett a Korb Flóris, Giergl Kálmán építészpáros, a harmadik díjazott pedig Sebestyén Artúr lett, de a túlhaladott költségvetési keret miatt egyik terv sem tűnt azonnal kivitelezhetőnek. A tíz százalékos keretcsökkentéssel meghirdetett második fordulóban a bizottság a Korb-Giergl együttesnek ítélte a pálmát. Az 1909. május 18-án megnyitott, neobarokk és szecessziós stíluselemeket ötvöző könyvtár klinkertéglával borított, palatetős épülete úgynevezett cottage-rendszerben készült, azaz a különböző rendeltetésű könyvtári helyiségek csoportosulnak, és átjárókkal kapcsolódnak egymáshoz. A bázeli könyvtár térrendezését követő kolozsvári intézmény a maga nemében a lehető legkorszerűbb alkotásnak minősült. Újszerű és funkcionális volt például Erdélyi Pál ötlete, amely célszerűbb elhelyezést biztosított az olvasótermi székeknek az ívesen kivágott asztalok beállítása által, avagy az általa kigondolt és szabadalmazatott helytakarékos polcrendszer. Az épülethez átjárókkal csatlakozó könyvraktár egyik végén teherfelvonó, a másikon könyvszállító lift működött, az előcsarnok fölött 150 személyes vetítőgéppel felszerelt előadóterem helyezkedett el. Az egyetemi és közművelődési feladatok ellátását célzó belső terekben helyet kaptak egyebek mellett különféle irattárak, gyűjtemények, kiállító termek is. KOVÁCS HONT IMRE, ZAY ÉVA, Szabadság (Kolozsvár) 2011. szeptember 10.Magyar-román állambiztonsági kapcsolatok (1945-1982)A kezdeti fagyos viszony 1956 környékén engedett fel: leveleztek, találkoztak, együttműködtek, sőt, csereüdülési program is létezett. Első rész A kontextus Jelen tanulmány a második világháború utáni magyar-román kapcsolatok egyik fontos területét, a belügyi és állambiztonsági területen kifejtett együttműködést rekonstruálja. Erősen rendszerspecifikus – a Szovjetunió által létrehozott birodalmi/szövetségi struktúrákhoz köthető – jelenségről van szó, amely évtizedeken át jelentős befolyást gyakorolt a két szocialista ország viszonyára. Ismert, hogy a második világháború utáni időszakban a szovjet tömb létrehozása szoros együttműködésre késztetett olyan állambiztonsági gépezeteket, amelyek 1918 óta békeidőben is létfontosságú feladatnak tekintették az egymás elleni elhárító és hírszerző munkát. Példaként említhetjük a magyar és a román, vagy a magyar és a csehszlovák állambiztonsági szervezetek között szorgalmazott együttműködést. A szocialista országok belügyi/állambiztonsági szervei közelmúltbeli kapcsolatának mélyebb ismerete hozzásegíthet ahhoz, hogy túllépve a párt- és államközi kapcsolatok szűk metszetét, tágabb összefüggéseiben értelmezzük a magyar államszocialista rendszer felső apparátusanak hozzáállását a kisebbségi kérdéshez és a határontúli magyarok ügyéhez. Milyen formális és informális keretek között működtek együtt a térség állambiztonsági szervei, és mennyire volt sikeres és gördülékeny a kooperáció? A folyamat kezdete alighanem a szovjet hadsereg 1944-45-ben végrehajtott előrenyomulására datálható, amikor Kelet- és Közép-Európa felszabadításával egy időben új, kommunista befolyás alatt működő erőszakszervezetek jelentek meg a térség országaiban. Noha a szovjet típusú állambiztonságok szervezeti felépítésükben és ideológiai célkitűzéseikben is Moszkva irányítása alatt álltak, a szovjet tömb országai igyekeztek összekapcsolni saját rendszereiket a horizontális információcsere és az operatív együttműködés céljából. Feladatuk rendkívül nehéz volt, mivel a szocialista államközösség egyik íratlan szabálya az egymás belügyeitől való távolmaradás volt. Bár a nem diplomáciai típusú információszerzés „baráti” minőségben is tiltott volt, a legtöbb ország – közöttük főként Románia – egyre gyakrabban tért el az előírástól, és hagyományos nemzetállami szemlélettel irányította a kémelhárító és hírszerző szerveit. Intenzív kapcsolattartás, gyümölcsöző együttműködés (1948–1963) A két világháború közötti időszakban, majd a második bécsi döntést követő háborús években Magyarország és Románia kapcsolatait alapvető geopolitikai ellentétek határozták meg. Az Erdély hovatartozásáról folytatott diplomáciai, kulturális és gazdasági versengésben a két ország titkosszolgálata kulcsszerepet vállalt. Az ellentétes politikai célok és hatalmi érdekek miatt az együttműködés kibontakozását a közös német érdekszférához tartozás sem tette lehetővé. A helyzet nem változott a háborút követő koalíciós kormányok alatt sem egészen 1948-ig, amikor mindkét országban létrejöttek a szovjet belügyi szervek mintájára felálló, közvetlenül Moszkva irányítása és felügyelete alatt működő új állambiztonsági szervek. Igen kevés forrással rendelkezünk az együtműködés alapjait tekintve döntő fontosságú kezdeti időszakról (1948–56). A magyar Belügyminisztérium iratanyagának jelentős része megsemmisült az 1956-os forradalom alatt, míg a román állambiztonsági iratokat kezelő bukaresti szaklevéltárban a román hírszerzés magyarországi tevékenysége máig minősített, azaz nem kutatható információnak számít. A fennmaradt magyar iratanyag szerint 1956-ig a két állambiztonsági apparátus elsősorban határrendészeti feladatok ellátása során segítette egymás munkáját: az 1948 óta gyakorlatilag lezárt magyar-román határt sokan próbálták illegálisan átlépni, míg mások csempészettel próbálkoztak, és a határon át történő „átbeszélés” is tiltott tevékenységnek számított. Románia és Magyarország kommunista pártjai, valamint a két államapparátus egymástól szigorúan elszigetelten működött, és az információcsere diplomáciai vonalon is minimális volt. Ezt a szakirodalom részben a szovjetek „közvetlen” hatalomgyakorlásának, részben a két politikai vezetés közötti történelmi gyökerű bizalomhiánynak tulajdonítja, melynek történelmi és pszichológiai okai voltak. Ez az államszocializmus korszakában végigkísérte a magyar–román kapcsolatokat. Részben a technikai feltételek hiányosságai, részben a kétoldalú együttműködés iránti politikai akarat hiányában a szocializmus első éveiben alig találkozunk közös nyomozással, bizalmas adatcsere alapján végrehajtott intézkedésekkel. Ez figyelemreméltó körülmény, mivel 1949-ben több olyan koncepciós eljárást indítottak a magyar és a román kommunista hatóságok, amelyeknek fontos szálait vélték felfedezni egymás országában. Az erdélyi származású Rajk László letartóztatását (1949. május 30.) követően a román hatóságok párhuzamos nyomozásba kezdtek. A román belügyi szervek megkísérelték összekapcsolni az 1949. június 21-én letartóztatott Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök, Rajk László és Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének ügyét egy, a magyar revizionisták ellen vizionált kirakatperben. Rajk bukását követően le is tartóztatták Székelyudvarhelyen élő sógorát, Soós Józsefet a Rajkkal való kapcsolata miatt. A Securitate átal összegyűjtött nyomozati anyagok alapján Rajkot azzal vádolta a román pártvezetés, hogy 1946-ban belügyminiszterként „sovinista” álláspontot képviselt a magyar-román területi vitában, 1948 nyarán pedig külügyminiszerként Székelyföldön járt magánlátogatáson, ahol több helyi magyar kommunista politikussal és értelmiségivel – köztük az 1949-ben szintén letartóztatott Méliusz József íróval – találkozott. Ennek ellenére a két országban zajló koncepciós eljárásokat nem kapcsolták össze. Arról sincs tudomásunk, hogy nyomozótisztek utaztak volna a másik országba, vagy hogy összekötőkkel rendelkezett volna a két belügyminisztérium. Az 1950-es évek elején a magyar és a román belügyi szervek konkrét együttműködése két területre korlátozódott: egyrészt a második világháború alatt kompromittált személyek, elsősorban az 1940-44 között Észak-Erdélyben aktív, majd onnan eltávozott és azóta Magyarországon vagy ismeretlen helyen tartózkodó volt csendőrök és katonatisztek felkutatására és kiadatására. Az együttműködés másik vetülete a volt hadifoglyok ellenőrzése volt. 1950-51 között a magyar hatóságok több száz, a szovjet hadifogságból hazatérő magyar nemzetiségű román állampolgárt hallgattak ki, majd adtak át a román szerveknek. Kivételt képez Demeter János erdélyi politikus testvérének, Demeter Béla kolozsvári újságíró-politikusnak az esete, aki 1944-es Magyarországra történő áttelepedése után Tildy Zoltán köztársaság elnök tanácsadójaként, majd a Külügyminisztérium Béke-előkészítő Osztályának Erdély-szakértőjeként működött. 1944 és 1946 között Demeter jelentős szerepet játszott a magyar béke-előkészítésben, amennyiben bizalmas információkat gyűjtött és továbbított Budapestnek az ismét román fennhatóság alá került Észak-Erdély politikai és társadalmi helyzetéről. Demeter vizsgálati dossziéjából kiderül, hogy az 1945 óta Magyaroszágon élő újságírót, aki 1946 nyarán a párizsi békekonferencián is részt vett a magyar kormány képviseletében, 1947-ben előzetes letartóztatásba helyezte az Államvédelmi Hatóság. Április másodikai kihallgatása alkalmával részletes vallomást tett a háború utáni politikai-diplomáciai tevékenységéről, amely egyébként teljes összhangban volt a magyar kormány, valamint a Magyar Kommunista Párt álláspontjával: a trianoni határvonalat „etnikai elveken” részlegesen korrigálni kell. Demetert később szabadlábra helyezték, és megszüntették az ellene indított eljárást. Négy évvel később, 1951. március 15-én balatonlellei otthonában viszont ismét felkereste az Államvédelmi Hatóság a minden tisztségétől megfosztott, elszigeteltségben élő volt politikust. Letartóztatását házkutatás követte, Demetert azonban már ki sem hallgatták, hanem április 18-án átadták a román hatóságoknak, hogy támogassák annak bizonyítását, miszerint a romániai vádlottak (Teleki Béla mellett Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök, Venczel József egyetemi tanár, Demeter János és Balogh Edgár befolyásos baloldali politikus) Erdélyt el akarták szakítani Romániától. Demeter Béla 1952. december 24-én halt meg a Bukarest melletti Văcăreşti börtönben. Az ő esetében bizonyítottnak tekinthető a kétoldalú együtműködés, de az eljárás módja (a fogoly előzetes kihallgatás nélküli átadása) a már említett kapcsolat esetlegességére, gyengeségére utalhat. A kooperáció intézményesülése egyértelműen az 1956-os forradalomhoz köthető. A magyar események erdélyi visszhangja tüntetéskísérletben, szórólapok terjesztésében, széleskörű „politizálásban” nyilvánult meg. 1956-ban a romániai magyar nemzetiségű lakosság egy részében nemcsak a román kommunista rendszer, hanem a kisebbségi lét méltósága, elviselhetősége iránti hit is megingott. A román hatóságoknak rá kellett döbbenniük, hogy nem ismerik az erdélyi magyar lakosság és értelmiség közhangulatát. Válaszul intenzív állambiztonsági hálózatépítésbe kezdtek és kemény megtorlásban részesítettek mindenkit, aki szolidaritását fejezte ki a magyarországi forradalmárokkal. 1956 sokféleképpen hatott a szocialista országok, és különösen Magyarország és Románia kapcsolatára. Noha az újrainduló román nemzeti államépítési folyamat zavarta a szomszédos Magyarországgal való viszonyt, a magyar válság új integrációs folyamatok elindítására késztette a Szovjetuniót és a kelet-európai kommunista államokat. Ehhez a rendkívül fontos területhez tartozott a magyar-román belügyi és állambiztonsági kapcsolatok folyamatos fejlesztése. A szakmai közvélemény előtt ismeretes Ion Mihai Pacepa volt tábornok, hírszerzőtiszt állítása, mely szerint a Magyarországon zajló politikai eseményektől tartó román pártvezetés már a forradalom előtti hónapokban elhatározta, hogy magyar származású (vagy anyanyelvi szinten beszélő) felderítő tiszteket küld Magyarországra. Bár az eddigi kutatások nem támasztották alá Pacepa állítását a román tisztek „tömeges beáramlásáról” az 1956-os forradalom leverése után újjászerveződő magyar állambiztonsági gépezetbe, figyelemre méltó, hogy 1957 elején Románia Vilhelm Einhorn, azaz Einhorn Vilmos belügyi tisztet nevezte ki a budapesti román nagykövetség tanácsosává. Einhorn tényleges budapesti tevékenysége máig feltáratlan. Másfelől a gyakori politikai konzultációk és a Nagy Imre-ügy „megoldásában” tapasztalható együttműködés, valamint a román és a magyar belügyminisztériumban párhuzamosan történő átszervezések, fontos kinevezések egybeesése (a megtorlást levezénylő Biszku Béla és Alexandru Drăghici belügyminisztereket szinte egyszerre nevezték ki) arra engednek következtetni, hogy 1956 novemberétől a magyar-román belügyi együttműködés intenzívebbé, közvetlenebbé vált. 1957 és 1963 között a két társszerv érintkezésére már nem csak szovjet irányítás vagy közvetítés mellett került sor, noha a levelezés továbbra is orosz nyelven folyt. A kapcsolatfejlesztésben kulcsszerepet játszott a magyar forradalom részvevőinek felkutatása és elítélése. Az ÁBTL iratanyaga egyértelműen bizonyítja, hogy a két BM rendszeresen cserélt információt „ellenforradalmi” eseményekbe keveredett román állampolgárokról. Az intézkedés több esetben súlyos bírósági ítéletekhez vezetett. 1962. január 25-én a BM II/6-b alosztálya az NKO és a román állambiztonsági szervek együttműködését kérte Nagy Gyula, Budapesten élő volt köpeci főjegyző és István nevű fia elleni terhelő anyagok gyűjtéséhez. 1958-ban Nagy István Magyaroszágon élő apját látogatta meg, és „visszatérésekor 98 db ellenforradalmi sajtóterméket akart magával vinni. Kurticson a határőrizeti szervek lefoglalták.” A román belügyi szervek válasza szerint „az 1959. február 25-i 285. sz. bírósági határozat értelmében Nagy Istvánt 7 évi szigorított börtönbüntetésre ítélték”. A köpeci születésű Nagy István elítélésének ténye eddig semmilyen tudományos adattárban nem szerepelt. De a belügyi szervek tájékoztatták egymást a magyarországi kapcsolatokkal rendelkező, már letartóztatásban levő román állampolgárokról is. 1958. október 30-án Harangozó Szilveszter és a belső elhárítás akkori vezetője, Hollós Ervin kérésére a Securitate kihallgatói Lakó Elemért és Varró Jánost, a kolozsvári Bolyai Egyetem augusztus 26-án őrizetbe vett oktatóit faggatták Czine Mihály irodalomtörténészről, aki 1956-ban ösztöndíjas aspiránsként járt Kolozsváron, és megismerkedett a két fiatal erdélyi pályatárssal. A román fél válasza szerint Varrót nem sikerült kihallgatni „rossz egészségügyi állapota miatt”, viszont orosz fordításban csatolták Lakó Elemér 1958. november 15-én készült kihallgatási jegyzőkönyvét, melynek eredeti példánya a román állambiztonsági levéltárban található. A két irodalomtörténészt végül 1959-ben 18 és 16 év börtönre ítélték; ismereteim szerint Czine Mihályt ez ügyben nem zaklatta a magyar politikai rendőrség. Jóval intenzívebben működött együtt a két állambiztonság 1960-1962 között, amikor kétoldalú megfigyelés alá vonták Domokos Pál Péter, Bodor György, Vita Sándor és más „jobboldali”, „nacionalista” – erdélyi származású és 1944 óta Magyarországon élő – értelmiségieket. A jobboldali értelmiségi körök elleni eljárásokról a kora Kádár-korszakban Standeisky Éva írt figyelemre méltó esettanulmányt. Ebben kifejti, hogy az 1905-ben Kézdivásárhelyen született Bodor György jogtanácsos a volt középosztály reformok iránt elkötelezett és a nemzeti tradíciókat az 1945 után uralmon lévőktől eltérően értelmező nagyszámú rétegéhez tartozott, amelyet a kisebbségben élő magyarok sorsa és Erdély hovatartozásának esetleges rendezése különösen foglalkoztatott. Ez veszélyérzetet keltett a kádári hatalomban, és kemény válaszra késztette. Bodort Püski Sándorral és Zsigmond Gyulával együtt tartóztatták le 1962 márciusában. Az ezt követő perben Zsigmond Gyulát háromévi börtönbüntetésre ítélték, Bodor György három és fél évet kapott. A legsúlyosabb büntetést – négy és fél évet – Püski Sándorra mérték. Témánk szempontjából fontos rámutatni a román és a magyar állambiztonsági együttműködés szerepére az említett ügy felgöngyölítésében és „realizálásában.” Miután a román hatóságok letartóztatták és elítélték Bányai Miklóst, Domokos Pál Péter erdélyi kapcsolatát, 1961 márciusában Budapestre utazott Domokos másik kapcsolata, Paál Gábor csíkszeredai ügyvéd. Ekkor a román belügy arra kérte a magyarokat, hogy vegyék őt szoros megfigyelés alá Budapesten, amit a magyar fél teljesített is. 1961. május 30-án a BM II/5-a alosztálya a következő beszámolóval és javaslattal fordult Bukaresthez: „Közöljük a Román Állambiztonsági Minisztériummal, hogy feldolgozás alatt tartunk egy nacionalista illegális csoportot, akik kapcsolatban állnak román állampolgárokkal. A feldolgozás alatt álló csoport több vezető tagja Romániából települt át Magyarországra. Így pl. Domokos Pál Péter 60 éves, pártonkívüli, tanár, budapesti lakos, dr. Bodor György 54 éves, pártonkívüli, vállalati jogász, budapesti lakos, dr. Vita Sándor 60 éves pártonkívüli, alkalmi munkás, budapesti lakos. A csoport egyebek közt azzal foglalkozik, hogy ellenséges tartalmú tanulmányokat készítenek, amelyeken az ún. »erdélyi kérdést« is tárgyalják. Ezen »tanulmányokat« és más nacionalista jellegű könyveket illegális úton kijuttatják a Román Népköztársaságba élő kapcsolataiknak. A RNK-ban élő kapcsolataik közül eddig a következő személyek merültek fel: dr. Jakó Zsigmond kolozsvári lakos, volt »Magyar Párt« képviselője, Tankanicz Ádám személyigazolvány száma: CM – 423397, könyvtáros, Bányai Miklós elítélt, dr. Paál Gábor. Számunkra hasznosan a fent leírt ügyben már régóta működünk együtt a román elvtársakkal. Az ügy feldolgozásának előrehaladott állapota szükségessé tenné, hogy rövid időn belül tisztázzuk a RNK-ba irányuló tevékenységét [sic!]. Javasoljuk az elvtársaknak, hogy a két minisztérium megbízottai ezen ügyben az együttműködés jobb megszervezése érdekében találkozzanak. A személyes találkozás megoldható lenne részletes, kölcsönös tájékoztatás, közös operatív intézkedések megbeszélése, pl. ügynökök kölcsönös utaztatása a kapcsolatok jellegének felderítésére és a bűncselekmények dokumentálására stb. Amennyiben szükségesnek tartják a fenti ügyben a további közös munkát, javasoljuk, hogy a találkozó az elvtársak által megjelölt időben és helyen, vagy Budapesten jöjjön létre. Válaszukat várjuk.” 1962 márciusában Nagyváradon találkozott a két nyomozóhatóság. Noha az értekezlet eredményeiről nem maradt feljegyzés, Hollós Ervin osztályvezető előzetes emlékeztetője jól szemlélteti az együttműködés mélységét: „A megbeszélés során – többek között – a következő kérdéseket vetjük fel, amelyek esetleges dokumentálása számunkra – a már jelzett ellenséges tevékenység félbeszakítása érdekében – különös fontossággal bír: Domokos Pál Péter 1945 előtti magatartása, tevékenysége. /:VKF/2-es besúgó volt?:/ Bányai Miklós korábban vallotta, hogy Domokos Pál Péter egy magyarországi illegális szervezkedés tagja. Az ezzel kapcsolatos dokumentumok számunkra igen fontosak. Bányai Miklós letartóztatása alkalmával lakásán néhány könyvet is lefoglaltak, amelyeket – állítólag Domokos Pál Pétertől kapott. Az ezzel kapcsolatos dokumentációt is lényegesnek tartjuk. Adataink szerint Domokos Pál Péter kapcsolatot tart Antal Áron tanár, csíkszeredai, dr. Paál Gábor csíksomlyói és Erőss Mária brassói lakosokkal. A kapcsolat jellegének és formájának dokumentálását kérjük. Adataink szerint dr. Jakó Zsigmond volt ügyvéd, cluji lakos kapcsolatot tart Domokos Pál Péter köré csoportosult nacionalistákkal. Ezzel kapcsolatos esetleges dokumentumok tanulmányozását is szükségesnek tartjuk. A felsorolt kérdésektől függetlenül, a megbeszélések során felvetjük a magyarországi nacionalista csoportosulások és romániai kapcsolataik esetleges közös operatív feldolgozásának szükségességét, lehetőségét is.” Az 1957-1963 közötti időszakban a legtöbb információt a román állambiztonsági szervek azokról a Romániába utazó magyar állampolgárokról szolgáltatták magyar kollégáiknak, akik politikai múltjuk (volt katonatisztek) vagy származásuk (papi család, „volt kizsákmányoló”) miatt az elhárító szervek figyelmébe kerültek, és az erdélyi magyar kisebbség helyzetével kapcsolatosan „helytelenül” nyilatkoztak ismerőseik, rokonaik előtt. A magyarországi és erdélyi magyar „nacionalistákról” folytatott közös nyomozások érezhetően felerősítették a román vezetésben azt az 1956 óta széles körben osztott vélekedést, hogy az erdélyi kérdés körül erős érzelmek uralkodnak Magyarországon és az erdélyi magyarok körében is, ezt pedig határozott nemzetiségpolitikával kell orvosolni. Az 1960-as évek elején az állambiztonsági együttműködés legérdekesebb vetülete a személyes kapcsolatok kiépítése volt. 1960 áprilisában Budapestre látogatott a Kolozs tartományi állambiztonsági szervek korábbi parancsnoka, Mihai Nedelcu ezredes, aki fontos szerepet játszott az 1956-os forradalmat követő romániai megtorlásban. A vele tárgyaló magyar állambiztonsági tisztek első kézből értesülhettek a román BM-ben zajló átszervezésekről, a szovjet mintára megalakuló Román Állambiztonsági Bizottságról, a határőrség áthelyezéséről a Honvédelmi Minisztérium ellenőrzése alá, valamint egy volt belügyminiszter-helyettes, Alexandru Mureşanu (eredeti nevén Ady László) eltávolításáról és letartóztatásáról „multjára való tekintettel”. 1963 februárjában pedig egy magyar állambiztonsági tiszt, Simon Tihamér, a Vas megyei RFK Politikai Osztályának vezetőhelyettese és dr. Szabó Péter, a Vas megyei főügyész utaztak Romániába. A látogatásnak operatív célja volt: egy Balozsán István nevű, háborús bűnökkel vádolt személy felkutatása, akiről olyan információk érkeztek, hogy Nagyvárad környékén tartózkodik. Bukarestben Marton György alezredes, a román BM bukaresti tartományi vizsgálati osztályvezetője fogadta a magyar küldöttséget, majd Nagyváradra kísérte, ahol két magyar nemzetiségű román tiszt, Jakab József százados, a vizsgálati osztály vezetője és Buzás Imre beosztott segítette a magyar nyomozók munkáját. Két hét alatt húsz személyt hallgattak ki, négy szembesítési jegyzőkönyvet és kilenc felismerési jegyzőkönyet készítettek, valamint 28 polgári személyről gyűjtöttek operatív információt. Noha az általam tanulmányozott iratokból nem derül ki, eredményes volt-e a Romániában végzett nyomozás, az említett személyre vonatkozóan további, eddig fel nem dolgozott iratcsomó kutatható az ÁBTL-ben. 1963-ban pedig a két BM csereüdülésről állapodott meg. A román BM húsz helyet biztosított a tengerparti Mangaliában, a magyar fél pedig ugyancsak 20 helyet Balatonlellén, összesen 23 napra, amiből három napot a fogadó ország fővárosában kellett tölteniük az üdülő tiszteknek. A részvevőknek nemcsak az utazási költségeket fizették, hanem üdítőitalt, cigarettakészletet, kulturális intézmények látogatását, kirándulásokat, saját nyelvén nyomtatott újságot, tolmácsot és költőpénzt (1185 Ft-ot, 750 lej megfelelőjét) is biztosítottak. 1962-1963 között a két állambiztonsági szerv igen intenzív levelezést folytatott; két év alatt közel 800 oldalnyi iratcsomó gyűlt össze. A felek osztályvezetői szinten tárgyaltak, de előfordultak miniszteri vagy miniszter-helyettesi szinten kezelt kérések is. A közösen feldolgozott ügyek között találunk a román-magyar határon történt tiltott „átbeszélés” felderítésére irányulót, egy közös intézkedési tervet a budapesti holland nagykövet ellenőrzésére, aki 1963. január 14-18. között Romániába utazott országa bukaresti képviseletének megnyitása alkalmával, és egy összehangolt akciót magyar és román állampolgárok letartóztatására, akiket szabálytalan devizagazdálkodással vádoltak. Még nagyobb hangsúlyt kapott azonban a háborús bűnösök és a Nyugatra disszidált személyek felkutatása, valamint – miután 1960-tól vízummal ismét lehetővé vált a két ország közötti utazás – a Romániába látogató magyar állampolgárokról folytatott információcsere, vagy a magyar-román határon folytatott csempészet elleni fellépés. Stefano Bottoni. Transindex.ro Magyar–román állambiztonsági kapcsolatok (1945–1982) II. Az Erdély visszacsatolásával kapcsolatos híreszteléseket követően Románia támadó pozíciók kiépítésére törekedett Magyarországon. A kapcsolatok befagyasztásától a formális együttműködésig. Földes György 2007-ben megjelent átfogó monográfiájában 1963–64-re datálja az első komolyabb konfliktust a második világháború utáni magyar–román viszonyban, melynek időzítése korántsem volt véletlenszerű. Mindkét országban lezajlott ugyanis a politikai konszolidáció, de gazdasági téren kifulladni látszott az extenzív fejlődésre alapozó, túlközpontosított tervutasításos irányítás, és a KGST belső piaccá való alakulásáról szóló fejlesztési tervek nem enyhítették a kelet-európai szocialista államok kettős (a Szovjetunióval és a fejlett nyugati/tőkes államokkal szembeni) függőségét. Ebben az egyébként is feszült helyzetben éleződött ki a romániai magyar kisebbség helyzetéről folytatott vita, amelyben mérföldkövet jelentett Illyés Gyula nagy visszhangot kiváltó interjúja a párizsi L’Express című hetilapban az erdélyi magyar kisebbség elnyomásáról, majd ezt követően az MSZMP PB 1964. januári ülése, amelyen Kádár tőle szokatlan módon kifakadt a határkérdésről és a trianoni békeszerződés fájdalmas következményeiről. A magyar–román állambiztonsági kapcsolatok fejlődését azonban nem elsősorban az Illyés-interjú és az azt követő nemzetközi botrány, hanem a Román Munkáspárt által 1964 áprilisában kiadott „függetlenségi nyilatkozat” akasztotta meg. Noha a KGST átszervezése körüli viták már évek óta mérgezték a térség országainak kapcsolatait, Bukarest ideológiai fordulata egyenesen válságba taszította Románia kapcsolatát nemcsak a Szovjetunióval, hanem a többi „baráti” szocialista országgal is. Mivel a BM nemzetközi kapcsolatok osztályának iratanyaga az 1964 utáni időszakra vonatkozóan rendezetlen, ömlesztett formában érkezett az ÁBTL-be, a levéltári kutatást ez rendkívül nehézzé és körülményessé teszi. Nehéz tehát megállapítani, hogy 1964 után valóban megszakadtak-e román viszonylatban az állambiztonsági kapcsolatok. Tény azonban, hogy 1964 és 1966 között egyetlen utalást sem találni a két BM közötti együttműködésére. A román állambiztonsági levéltárból származó adatok szerint 1965–1966 körül, tehát közvetlenül Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárrá választása után korszakos paradigmaváltás ment végbe a román belügyi stratégiában, amit a magyar társszerv nem vagy csak igen későn észlelt. 1964 tavaszán-nyarán Romániában nagy riadalmat keltettek azok a híresztelések, miszerint szovjet–magyar politikai egyezség körvonalazódik Erdély visszacsatolásáról. Az állambiztonsági szervek készültségét emelték, 1964 őszén több magyar nemzetiségű személyt őrizetbe vettek néhány napra, pl. Jordáky Lajos ismert kolozsvári szociáldemokrata politikust, akit a Securitate azzal gyanúsított, hogy más „jobboldali szociáldemokratákkal” (Bruder Ferenc, Pásztai Géza) memorandumot szerkesztett Erdély kérdéséről, amit az ENSZ-hez és a magyar kormányhoz kíván eljuttatni. 1966 januárjában a román BM egyik jelentése a magyar emigráció románellenes tevékenységéről számolt be, és néhány hónappal később Bukarestben már felső szintű állománygyűlést szerveztek „az egyes tartományokban tapasztalható magyar nacionalista megnyilvánulásokról”. Nicolae Pleşiţă, a BM Kolozs tartományi igazgatóság vezetője, később a hírszerzés magyarellenességéről ismert egyik irányítója kijelentette, hogy „lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy Magyarországra is ügynököket építsünk be, hogy ezek majd jelentsenek az ottani helyzetről, hogy felvegyék a harcot a magyarországi propagandától elvakult elemekkel, akik levelekkel és uszító anyagokkal bombázzák az itteni nacionalistákat, ellenséges cselekedetekre buzdítva őket”. Pleşiţă hozzászólása rendkívül fontos, mert arra enged következtetni, hogy Bukarest ekkor már szakítani készült a Varsói Szerződés azon alapelvével, hogy a tagállamok nem folytathatnak hírszerző vagy elhárító tevékenységet egymás ellen. Ezt az elhatározást erősítette meg az 1968-as csehszlovák válság. A prágai tavasz támogatása, majd augusztusban a szovjet bevonulás elítélése példátlan népszerűséget hozott a Román Kommunista Pártnak és személyesen Ceauşescunak. Ugyanakkor a háborús veszély riadalmat és pánikot okozott a lakosság körében. A magyar határőrség jelentése szerint szeptember elsején a Romániából visszatérő és a határon kikérdezett magyar turisták általános mozgósításról számoltak be: „Bukarestből Nagyvárad irányába páncélos és egyéb alakulatok vonultak. A vonatokon erős katonai ellenőrzés folyik, főleg röpcédulákat keresnek. A városokban megalakultak a munkás-milicia egységei, állítólag a helyi zavargások megakadályozására. A miliciában egyes források szerint csak román nemzetiségűek vehetnek részt. (...) Értesültünk arról, hogy Ceauşescu az erdélyi tartományokban előadásokat tart a magyarok megnyerése érdekében. Erdélyben elterjedt, hogy a szovjetek Erdélyt vissza akarják csatolni Magyarországhoz. A román fiatalok nagy része a hivatalos román állásponttal ért egyet. Romániában a 18 éven felüli lányok összeírása folyik azzal a céllal, hogy szükség esetén behívják őket katonai szakszolgálatra. A román szervek cseh és szlovák nyelvű propagandaanyagot adnak a csehszlovák turistáknak. Biharkeresztesen 12 darab ilyen röplapot találtak az egyik csehszlovák gépkocsiban, amelyet elkoboztak.” Ceauşescu lelkesedése Dubček különutas reformpolitikája iránt nem egyszerű taktikai fogás volt, hanem egy új nemzetpolitika szerves részét alkotta. Ennek legfőbb elemeit Románia 1967-ben fektette le, amikor a szovjet tömbben elsőként ismerte el az NSZK-t, és a „hat napos háború” után sem szakította meg diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Ezek után logikus lépésnek tűnik az a Marius Oprea és Dennis Deletant által feltárt körülmény, hogy a prágai invázió napjaiban, 1968 augusztusában Románia új állambiztonsági operatív egységet létesített, melynek célja a többi VSZ-tag hírszerző szerveinek hárítása volt. 1972-ben 0920. sz. katonai egységre, 1978-ban 0110. katonai egységre keresztelték a növekvő létszámú, szigorúan titkos alakulatot, mely 1989-ben már több mint háromszáz operatív tiszttel rendelkezett. Bizonyítottnak tűnik tehát, hogy a hatvanas évek második felétől Románia támadó pozíciók kiépítésére törekedett Magyarországon. A többi VSZ-tagtól eltérően, akik legfeljebb „kémelhárító rezidentúrát” működtettek Budapesten, vagy – lásd a fent idézett 1968-as példát – a hazatérő állampolgáraikon keresztül próbáltak bizalmas értesülésekhez jutni, a hetvenes és nyolcvanas években a román állambiztonsági szervek ellenségként kezelték Magyarországot, kiképzett ügynöki hálózatot és számos technikai eszközt vonultattak fel ellene. A hatvanas évek második felétől paradox helyzet alakult ki a két állambiztonsági szerv kapcsolatában. Egyfelől Románia távol tartotta magát a szovjet tömb országainak katonai együttműködésétől, megnehezítve a többoldalú együttműködést: kilépett a Varsói Szerződés egyesített parancsnokságából, rendszertelenül vett részt a tagállamok többoldalú állambiztonsági egyeztetésein, vagy különvéleményt fogalmazott meg a vitatott kérdésről. Ennek következtében egyrészt magyar–román viszonylatban is megszűnt a rendszeres és ügyszerű együttműködés. Másrészt a prágai tavasz előtti időszakban többnapos konzultációt tartottak Bukarestben (1966. május 2–7.) és Budapesten (1967. május 10–15.) a két állambiztonsági apparátust érintő legfőbb kérdésekről (az Egyesült Államok és a NATO katonapolitikája, az enyhülés megítélése és az ideológiai diverzió elhárítása). A fennmaradt jegyzőkönyv szerint a két belügyminiszter, Benkei András és Cornel Onescu részletesen megvitatta az együttműködés megvalósításának általános feladatait: „– Az információkat a két szerv – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – futárposta vagy rejtjeles kapcsolattartás útján küldi meg egymásnak. – Kölcsönösen tájékoztatják egymást azokról az adatokról, amelyekből az állami és a társadalmi rend biztonságának veszélyeztetésére lehet következtetni. – A két ország illetékes szervei – szükség esetén – megtárgyalják az együttműködés folyamán felvetődött kérdéseket. – A MNK belügyminisztere és a RSZK belügyminisztere vagy azok helyettesei /helyettese/ évenként megbeszéléseket folytatnak a jelen Jegyzőkönyvben foglalt határozatok teljesítésének értékelése és a további együttműködés érdekében szükséges intézkedések foganatosítása céljából.” Az egyeztetések azonban elakadhattak. 1967. október 27-én Benkei már csak azt javasolta román kollégájának, hogy legalább „a polgári, családjogi és bűnügyi jogsegélyről szóló – 1958. október 7-i egyezményből adódó rendőri feladatok végrehajtására” kössenek kétoldalú megállapodást. Ez lehetővé tette volna, hogy az egymás országába beutazó egyes magyar, illetve román állampolgárok által elkövetett „törvénybe ütköző cselekedetekkel kapcsolatos eljárást” egységes szabályozás és eljárás szerint rendezzék. A magyar tervezet szerint nemcsak a kiadatási kérelmekről értesítették volna egymást a felek, hanem kölcsönös tájékoztatást vállaltak volna a másik fél állampolgárai ellen indított nyomozásokról. 1968. március 4-én Márkus Sándor rendőr ezredes, a BM Nemzetközi Kapcsolatok és Tájékoztató Osztály vezetője Onescu válaszát közvetítette Benkeinek: „Tisztelt Miniszter Elvtárs! Értesítem, hogy az egyik fél országából a másik fél országában tartózkodó állampolgárok által elkövetett törvényellenes cselekedetekkel kapcsolatos eljárás egyesítése tárgyában kötendő egyezménytervezetet megkaptuk. Az okmányt figyelmesen tanulmányoztuk. Az egyezménytervezet tartalmazza azt a helyzetet, amely megfelel a mi jelenlegi szükségleteinknek, azonban megköveteli az érvényben levő jogszabályozás megváltoztatását. Figyelembe véve az egyezménytervezet megszövegezését, amely szerint – a BM-on kívül – egy sor feladat hárul más állami szervekre is, továbbá figyelembe véve azt a tényt, hogy az egyezménytervezet egy sor olyan kérdést is tartalmaz, amelyek meghaladják ezen minisztériumok hatáskörét, úgy véljük, hogy a tervezetben szereplő kérdéseket csak a két állam között megkötött egyezménnyel lehet szabályozni.” A visszautasító román választ a csehszlovák események követték, amelyek néhány hónapig lehetetlenné tették a tárgyalások újrafelvételét. 1969. május 12–17. között aztán ismét Bukarestben egyeztettek a felek és – valószínűleg szovjet nyomásra – aláírtak egy, a diplomáciai protokollnak megfelelően immár nem oroszul, hanem magyarul 2011. szeptember 24.Pál-Antal Sándor akadémikusPál-Antal Sándor történetírói tevékenysége döntő mértékben a székelyek múltjának feltárására irányul. Ezt tanúsítja most elhangzott székfoglaló előadása is. A székely múlt iránti érdeklődésében bizonyára szerepet játszanak születésének, neveltetésének, eddigi életútjának körülményei. A felcsíki Karcfalván született az Oltnak abban a völgyében, amelyről Orbán Balázs azt írta, hogy "egymást érő, csaknem egészen összeépült falvak hosszú sora" jellemzi, amelyek egyike Karcfalva. A hadiárva Pál-Antal Sándor gyermekkora azonban nem Karcfalvához, hanem a völgy másik településéhez, Csíkmadarashoz kötődik, amelyről meg azt a mondókát jegyezte fel az egyik méltatója szerint a ma már forrásértékűvé "öregbedett" Székelyföld leírásának" szerzője, hogy "Ez a falu Madaras, hol a pap is fazekas". Pál-Antal Sándorból azonban nem fazekas, hanem levéltáros és történetíró lett. Jellemzőnek tekinthetjük azonban azt is, hogy geológus nevelőapja halála után, akinek helyváltoztatásai miatt több helyen végezte középfokú tanulmányait és végül magánúton érettségizett, visszatért Madarasra s három évig a családi gazdaságot vezette. A gazdálkodásnak nemcsak az a hátránya volt, hogy három évvel később kezdhette meg egyetemi tanulmányait Kolozsvárott az akkor még önálló és magyar nyelvű Bolyai Egyetemen, de az az előnye is, hogy nem felejthető tapasztalatokat szerzett a falusi életről és a paraszti gazdálkodásról, így történetíróként sem könyvekből kellett megtanulnia a mindennapi élet valóságát. Az erdélyi tájhoz való kapcsolódását az is mutatja, hogy négy település (Backamadaras, Búzásbesenyő, Csíkmadaras és Karcfalva monográfiáját is megírta. Ezek közül a Csíkmadarasról szóló két kiadásban is megjelent. A kolozsvári egyetemen kitűnő mesterek: Jakó Zsigmond, Pataki József, Imreh István, Csetri Elek és Magyari István tanítványa lehetett s alaposan felkészülhetett hivatására: a levéltárosi munkára. A diploma megszerzésétől 1963-tól 42 éven át, 2005-ig levéltáros volt Marosvásárhelyen s hivatali ranglétrán a levéltárostól a főlevéltároson keresztül a tanácsos-levéltárosig vezetett útja. Szakmai megbecsülését az is jelezte, hogy részt vehetett a levéltárosi szakképzésben, ahol magyar paleográfiát, a marosvásárhelyi egyetemen pedig latin paleográfiát oktathatott. Doktori címet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Nicolae Endroiu akadémikus vezetésével a pecséttan tárgyköréből szerzett. Értekezése "Marosszéki intézmények és pecsétjeik" címmel önálló könyv formájában is megjelent. Levéltárosi és történetírói tevékenysége mellett feladatot vállalt a közéletben is. Rendszeresen szervezett tudományos ülésszakokat, jelenleg is elnöke az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi tagozatának. Az EME, mint ismeretes, az erdélyi magyar tudományosság immár több mint 150 éve létező legfontosabb tudományos egyesülete. Kitüntetései (Pauler Gyula-díj, Arany János emlékérem, Szabadság hőse emlékérem, Mikó Imre-emléklap, arra utalnak, hogy tudományos tevékenységét mind a magyarországi, mind az erdélyi tudományosság elismerte. Gazdag történetírói munkásságát néhány számadattal lehet jellemezni. Eddig 19 önálló, vagy társszerzőkkel együtt írt kötete jelent meg, 9 kötetet szerkesztett 14 könyvfejezetet és 86 folyóiratcikket és tanulmányt írt. Mindezek mellett számtalan, az erdélyi magyar identitás megőrzésében fontos honismereti és közérdekű cikk került ki tolla alól, interjúkkal végzett felvilágosító munkát, lexikon szócikkeket és bibliográfiákat írt. A szakmai elismertséget, mint ismeretes, a társadalomtudományokban a hivatkozások száma távolról sem jelzi úgy, mint a természettudományokban, mégis érdemes megjegyezni, hogy 2009-ig írásaira 153 munkában 735 hivatkozás történt. Pál-Antal Sándor történetírói tevékenységének részletes bemutatása nem lehet egy ilyen, időben behatárolt méltatás feladata. Mégis szólnunk kell munkásságának legalább három jellegzetes vonulatáról. Már a bevezetőben említettük, hogy Pál-Antal Sándor több más erdélyi és magyarországi kutató mellett döntően a székelység történetírója. Ezzel a regionális történetírás egyik szószólója. A székelyföld ugyanis a történeti Magyarország egyik legjellegzetesebb régiója, amely sajátos autonómiája révén nemcsak területileg különült el Erdély más vidékeitől, a szászok lakta Királyföldtől, a vármegyéktől, vagy a románok lakta területektől, de társadalmi szerkezete, katonáskodó szabad paraszti közösségének megőrzése révén is más volt, mint az ország többi tájegysége. Pál-Antal Sándor írásaiban e terület történetének legkülönfélébb aspektusait vizsgálta. A Székely önkormányzat-történet c. kötetében az autonómia változásait tekintette át. A Székelyföld és városai c. tanulmánygyűjteményben a terület mezővárosainak gazdaságát és társadalmát elemezte nemcsak a 16-19. században, de a két világháború közötti időszakban is. Külön könyvet szentelt a székelyföld fővárosa: Marosvásárhely (az egykori Székelyvásárhely) történetének, amelynek első, 1848-ig terjedő része jelent meg. Ki kell emelnünk a székelyfölddel foglalkozó írásainak időbeli és tematikai gazdagságát. Ugyanolyan biztonsággal értekezik a földrajzi nevek múltjáról, vagy a demográfiai folyamatokról, és a jobbágyviszonyokról, mint a címeres pecsétekről, a székely székek kialakulásáról, vagy a székelyföld szerepéről az 1848-49 évi szabadságharcban. Külön kötetben tárta fel az 1956-os magyar forradalmat követő erdélyi megtorlások áldozatainak sorsát. Megdöbbenéssel olvashatjuk, hogy a magyar forradalom iránti rokonszenv elég indok volt az erdélyi magyarokkal kapcsolatos kegyetlen megtorláshoz és évekig tartó üldözéshez. Munkásságának másik sajátossága a levéltáros foglalkozással kapcsolható össze. A hazai tudományosságban még ma is folyik a vita arról, hogy a történeti források őrzőinek feladata-e a levéltári dokumentumok rendezésén, kutatásra való előkészítésén túl a történetírás művelése? Nagyon sokan gondolták és gondolják, hogy ez utóbbi is. Aligha véletlen, hogy a magyar történettudomány igen sok kiváló művelője volt levéltáros, Csánki Dezsőtől vagy Szabó Istvántól Ember Győzőn át Varga Jánosig. Pál-Antal Sándor a tudós levéltárosok sorába tartozik. Feladatának tartotta a kutatást segítő levéltári segédletek készítését is (ilyenek a Maros megyei fiók levéltárról, Nagy-Küküllő megye levéltáráról, vagy a Toldalagi és Teleki család levéltáráról készített ismertetői), de könyvek és tanulmányok tucatjait írta az általa rendezett és megismert levéltári dokumentumokból is. Természetesnek tarthatjuk, hogy mélységesen tiszteli a forrásokat, és azt is, hogy forráskiadványok tucatjaival igyekezett elősegíteni mások kutatásait. Közölte Marosvásárhely 17–18. századi jogszabályait, Marosszék, Udvarhelyszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék összeírásait a 18. századból, de Udvarhelyszék 1848–49-ből származó iratait is. Eddigi történetírói munkásságának külön fejezetét alkotják falumonográfiái. A helytörténetnek ez a terrénuma máig sem örvend különös megbecsülésnek sem Magyarországon, sem Erdélyben. Ennek jórészt az az oka, hogy nagyon sokan történetírói felkészültség nélkül próbálkoznak egy-egy település múltjának feltárásával. Pedig a mikro- történelem a nyugati történetírásnak is virágzó ága. Pál-Antal Sándor sokat tett annak érdekében, hogy a falutörténet valóban tudományos szintre emelkedjék és a történetírás megbecsült ága legyen. Tisztelt Osztályülés! Az erdélyi magyar és nem magyar történetírás igen gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Az erdélyi történetírók Szamosközy Istvántól Jakab Eleken, Mikó Imrén, Szilágyi Sándoron át kortársainkig a már elhunyt Imreh Istvánig, Jakó Zsigmondig és a hála istennek közöttünk alkotó Benkő Samuig és Egyed Ákosig mindig elszakíthatatlan részét képezték a magyar történetírásnak. Pál-Antal Sándor életműve is ennek az egységes magyar történetírásnak a része. Befejezésül még valamiről szólnom kell. Aki a ma itt köszöntött tudós írásait olvassa, találkozik olyasvalamivel is, amit nehéz egy szakszerűséget megkövetelő méltatásban elmondani: a ragaszkodást a magyarsághoz. Legyen szabad idéznem néhány mondatot Pál-Antal Sándor egyik írásából: "...kisebbségi léte során sok megpróbáltatást kellett kiállnia a romániai magyarságnak. Sok veszteség érte anyagi létében, szellemi életében és mindenekelőtt számbeliségében, az asszimiláció, elűzés vagy kivándorlás útján. Életképességét azonban megőrizte mindmáig, a hajdani és újabb keletű üldöztetések ellenére, és reméljük, hogy eljön az idő, amikor mindez csak egy halvány, rossz emlékű epizód lesz csupán". Kívánom Pál-Antal Sándornak, akadémiánk külső tagjának és mindannyiunknak, hogy valóban így legyen. Orosz István, az MTA levelező tagja, professzor emeritus. Pál-Antal Sándor akadémiai székfoglalója Általában háromévenként választ új tagokat a Magyar Tudományos Akadémia. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi tanácsos-levéltáros, a történelem terén kifejtett munkássága elismeréséül 2010. május 3-án a 180. közgyűlésen vált a magyar tudomány legrangosabb intézményének tagjává. Székfoglaló előadását 2011. szeptember 15-én tartotta az Akadémia székházában. A felolvasóteremben az anyaországi tudományos élet jeles személyiségei és a családtagok mellett szép számban jelentek meg erdélyi pályatársak is. Az ünnepi ülést Orosz István akadémikus, professzor emeritus nyitotta meg. Városunk neves levéltáros történésze székfoglaló előadásának témájául Erdély történetének egyik legviharosabb időszakát választotta, melynek mélyreható kihatásai voltak a lakosság etnikai összetételének változásaira: "Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején." A 18. század első évtizedében a háborús események, a szárazság okozta éhínség és a pestis Erdélyben elsősorban a Székelyföldet érintette. A természeti csapások felére csökkentették Erdély lakosságát. Az 1719. év végi jelentések alapján több mint hatvanezerre tehetjük a Székelyföld veszteségeit. A természeti csapásoknak főleg a kiskorúak és az idősek estek áldozatul, így az átlagos családlétszám ötről 3,2 – 3,5-re csökkent! Az éhező lakosság tömegesen keresett jobb megélhetési lehetőségeket nemcsak a vármegyékben, de a román vajdaságokban is. A járvány megszűntével az elköltözöttek egy része, elsősorban a nemesek és a szabadrendű székelyek, visszatértek lakhelyeikre, viszont a pusztán maradt jobbágytelkeken megjelent a máshonnan származó munkaerő, ami összességében a román ajkú lakosság számbeli növekedését eredményezte. Orosz István akadémikus laudációjában, miután vázolta Pál-Antal Sándor életútjának sorsformáló momentumait, részletesen ismertette az Akadémia új tagjának gazdag tudományos tevékenységét. A történész Pál-Antal Sándor fő kutatási területe a Székelyföld. Gazdag életműve a régió legnagyobb történetírói közé emeli. Levéltárosként levéltári ismertetők, forráskiadványok tucatjaival segítette mások kutatásait. Történetírói tevékenységének külön fejezetét képezik falumonográfiái. Laudációja befejezésében Orosz István akadémikus kiemelte azt az optimizmust, amivel Pál-Antal Sándor, minden megpróbáltatásunk, veszteségeink ellenére, a romániai magyarság jövőjét szemléli. Az ünnepi ülés a Magyar Tudományos Akadémia díszes oklevelének az átadásával zárult. Népújság (Marosvásárhely) 2013. január 8.Látogatóban a Minerva archívumábanMár az év első napjaiban sokan felkeresték a Minerva Művelődési Egyesület archívumát, ahol megannyi lexikon, kötet, folyóirat, tanulmány és tudományos dolgozat várja a média világa iránt érdeklődőket. A 2011 októberében megnyitott Kolozsvári Magyar Média, Tudományos és Kulturális Központ keretében működő intézmény a tudomány valóságos tárházát kínálja az egyetemi hallgatók, a tanárok és a kutatók számára, akik a legfrissebb sajtótörténeti szakkönyvek, enciklopédiák és szótárak mellett a Szabadság napilap és elődje, az Igazság számait is fellapozhatják. A hasznos időtöltést és a munka gördülékenységét – a tudományos anyag mellett – Újvári Mária biztosítja. Három évvel ezelőtt ismerkedtem meg személyesen Újvári Máriával, aki már akkor nagy szeretettel mesélt életéről, könyvtárosi tevékenységéről: harmincöt éven át volt a kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár munkatársa, ahol elsőként a dokumentumok bibliográfiai leírásával foglalkozott, majd azok tartalmi feltárását végezte. Pályájának legszebb 12 évére, a Soros Könyvtárban eltöltött időszakra is visszaemlékezett, mesélt tanári és kutatói pályájáról, s egy nagy bölcsességet is megosztott: „csodálatos, ha az ember nem kötelességének érzi a munkáját, nem muszájnak, mert meg kell keresnie a kenyerét, hanem mindennapos élménynek, tanulásnak. Ebben az esetben sem belefáradni, beleunni, belekeseredni, sem pedig beleöregedni nem lehet a munkába, az ember ugyanúgy megőrzi az energiáját és a kíváncsiságát, mint tizenéves korában.” Hogy Újvári Mária valóban megőrizte az energiáját és a kíváncsiságát, arról magam is meggyőződhettem az elmúlt időszakban, hiszen a Szabadságot is megjelentető Minerva Művelődési Egyesület berkeiben munkatársak lettünk, s bár ebben a forgatagban, a napilapos taposómalomban csak nagyon kevés időnk jut egymással igazán mélyrehatóan elbeszélgetni, néhanapján bekíváncsiskodom birodalmába. Így történt ez tegnap délután is, amikor örömmel újságolta: már az év első napjaiban sokan felkeresték az archívumot, végzős diákok mellett egyetemi tanárok, kutatók, valamint olyan szakemberek, akik az évek folyamán publikáltak a Szabadságban és az Igazságban, avagy érdeklődnek valamely téma iránt. Hiszen itt minden megtalálható, ami valaha nyomdafestéket látott a kolozsvári magyar napilapban, és még annál is több: a teljes Korunk-, Látó-, Me.dok és Krónika-gyűjtemény mellett évkönyvek sorakoznak a polcokon (Romániai magyar évkönyv, Hargita kalendárium stb.), valamint olyan kiadványok, didaktikai célú periodikai anyagok, amelyekből szintén sikerült összegyűjteni néhány lapszámot (Irodalmi jelen, Agria, Várad stb.). Mindenbe bele lehet lapozni, ahogyan az Igazság és a Szabadság kézikönyvtárának gyűjteményébe is – könnyen, gyorsan és egyszerűen, ebben könyvtárosunk lelkiismeretessége és segítőkészsége mellett a számítógépes feldolgozottság is segít (a szerző és a cím mellett témák szerint is lehet válogatni). Az archívum gazdagságát bizonyítja, hogy az érdeklődők az újságírás alapjaival is megismerkedhetnek: a szótárak, lexikonok, tankönyvek és a klasszikus szerzők – Ady Endre, Móricz Zsigmond, Beke György stb. – írásai, tanulmányai, kötetei mellett a legfrissebb szótárak, szakkönyvek (Magyar szókincstár, Rövidítések enciklopédiája stb.) állnak rendelkezésre. – Cseke Péter közbenjárása révén magyarországi könyvkiadóktól is sikerült remek segédanyagot összegyűjtenünk: megtalálhatók itt az újságírói munkához nélkülözhetetlen legújabb szótárak, eligazító lexikonok – magyarázza Újvári Mária, s miközben az újonnan érkezett köteteket vesszük számba, egy érdekes címen akad meg a szemem: Első magyar sznobszótár. Nélkülözhetetlen segédkönyv mindazok számára, akik magyar szavaink helyett beszédjükben, írásukban idegen szókat kívánnak használni. Alkalomadtán hasznosnak bizonyulhat ugyan az idegen eredetű szavak ismerete (csak a példa kedvéért, az otromba szó változatai: rusztikus, prosztó, indiszkrét, triviális, ordenáré), ennél azonban fontosabb, hogy a hallgatók kezükbe vehetik az újságírás és kommunikáció szakokon korábban végzett társaik dolgozatait, részletesen is tanulmányozhatják egyik-másik munka felépítését, tartalmát, szakirodalmát, amelyekből aztán ihletet meríthetnek tudományos szövegeik megírásához. Az egyetemi kurzusok írott változatai mellett tanárok által ajánlott kötelező könyvészet is megtalálható a gyűjteményben, akik pedig sport témákban kutatnának, azokat a László Ferenc sportújságíró hagyatéka várja, ebben több mint 400 kötet – lexikonok, évkönyvek –, újságok archívumtöredékei, értékes kordokumentumok, kéziratok és Frici bácsi használati eszközei (íróasztal, írógép, tollak, pénztárca stb.) találhatók. A teljesség igénye nélkül tudom csak számba venni az archívum további kínálatát: a Minerva kiadóval és nyomdával kapcsolatos korabeli nyomtatványokat, az 1920 és 1948 között megjelent kötetek több mint 2500 kiadványát tartalmazó bibliográfiai leírást, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében és az épület alagsori galériájában szervezett események plakátjait, a filmes adatbázist, valamint az egyesület birtokában lévő mintegy 30–35 ezer sajtófotó-gyűjteményt, ez utóbbi feldolgozása az elkövetkező időszakban esedékes. Hogy érzi magát ebben a hatalmas gyűjteményben, érdeklődöm tovább beszélgetőtársamtól, mire ő: „nagyon jól, imádom, amivel foglalkozom, hiszen látom azt, hogy értelme van, a visszajelzések is egyértelműen pozitívak”. Örömét leli abban, hogy eligazíthatja az archívumba betérőket – hogy melyik polcról, honnan kell levenni a keresett kötetet –, vagy hogy melyik kolozsvári könyvtárba érdemes betérni valamely kiadványért. S túl azon, hogy a gyűjteményben otthonosan mozog, az éppen aktuális témákat is körültekintően ismeri: minden reggel végigolvassa a Szabadságot, és a Transindexre is rá-rápillant, hiszen, mint mondja, egy archívum vezetőjének azt is tudnia kell, hogy aznap milyen olvasmányt érdemes ajánlania a betérőknek. Könyvtárosi tevékenysége mellett tudományos kutatásokat végez – a napokban jelenik meg két tudományos ülésszakon elhangzott dolgozatát is tartalmazó kötet –, a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár méltán híres igazgatói közül, Szabó Károly és Erdélyi Pál után pedig ezúttal Ferenczi Zoltánról tervez tanulmányt írni. Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, hogy tovább faggassa kedves munkatársunkat, és közben a médiatudomány világába is betekintsen, azt munkanapokon reggel 9-től délután 4 óráig várjuk a Minerva archívumába, a Jókai/Napoca utca 16. szám alá! FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár), 2013. december 27.Belföldi hírekA madéfalvi vérengzés évfordulójára Éjféli harangozást és gyertyagyújtást kezdeményez az SZNT a 2014. január 6-ról 7-re virradó éjjel, a madéfalvi vérengzés 250. évfordulója alkalmából. Izsák Balázs SZNT-elnök szerint egyúttal a székely nemzeti ellenállás két esztendejére, 1762–63-ra is emlékezni kell. „Ma is ragaszkodunk ahhoz a szabadságeszméhez, amelyért eleink küzdöttek, és amelyért meg is haltak, ha az önkény nem hagyott más választást. Ma a jog és demokrácia eszközeivel küzdünk érte, hiszen ma a székelyek szabadságát az autonómia intézménye hozhatja el” – áll felhívásában. Izsák azzal a kéréssel fordult a történelmi magyar egyházak székelyföldi gyülekezeteihez, hogy a január 6-ról 7-re virradó éjszaka, éjfélkor szólaltassák meg a harangokat, a székelyek pedig otthonaikban tegyenek égő gyertyákat az ablakpárkányokra. Letépték a székely zászlót Karácsony előestéjén ismeretlenek letépték a csíkszeredai székely zászlót, melyet az EMNP vont fel idén tavasszal. A 7,5 méteres vasrúdra kifüggesztett, nagyméretű lobogót a zászlórúd aljában találták meg összetépve. A megvarrt és rendbe hozott székely zászlót december 26-án helyezték vissza a Néppárt emberei. Nyomozás nem folyik, mert nem tettek rendőrségi feljelentést. Újabb autópálya-darabkák Temes megyében két újabb autópálya-szakaszt adtak át: az A6-os Lugos–Calafat autópálya első 11 kilométerét és a dél-erdélyi pálya Lugost elkerülő részét, de ebből a 27 kilométerből csupán 17 használható, mert a pálya Sziklásnál (Sanoviţa) a mezőn ér véget, nincs összekötve a meglévő úthálózattal. Így Aradtól Déváig a zsúfolt E68-as országúton vagy az A1-es autópályán lehet eljutni (utóbbi 37 kilométerrel hosszabb, de 82 kilométernyi a sztráda), Dévától Nagyszebenig pedig két autópálya-szakaszon, amelyek összekötő 22 kilométere jövő ősszel készül el. Csak fajtatiszta kutyák maradhatnak A fajtatiszta, törzskönyvezett kutyákon kívül minden ebet ivartalanítani kell 2014 végéig Romániában, és a kutyák vemhességét, illetve a megszületett kölykök számát is be kell jelenteni. A parlament szeptemberben fogadott el törvényt arról, hogy a hatóságok elaltathatják azokat a gazdátlan ebeket, amelyeket a befogásuktól számított tizennégy munkanapig nem fogadnak örökbe. A most megjelent alkalmazási rendelet szerint a kóbor ebek elaltatásáról a polgármester által meghatalmazott személy dönthet, de ez nem kötelező, ha eltartásukra az önkormányzatnak van anyagi fedezete. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. május 24.Balaton PetraRegionális gazdaságfejlesztés: a székely akció (1902-1920) A nagyarányú kivándorlás és a romániai munkavállalás megfékezése céljából nagyszabású program indult a leszakadó régió felzárkóztatására. Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a XIX. század végén figyelt fel a magyar közvélemény a nagyarányú székely kivándorlás és a romániai munkavállalás miatt. A hagyományos székely társadalom és intézményrendszer, valamint az ahhoz kapcsolódó ún. „megtartó” életmód – amelynek alapja az örökös katonai szolgálat és a családi önfenntartó gazdálkodás volt – a XIX. század közepén nagy átalakuláson ment keresztül a modernizáció és a polgári átalakulás hatására. A termelési-értékesítési stagnálás, a hitel- és értékválság nagymértékben a liberális gazdaságpolitika intézkedéseinek (birtokrendezési törvények, különösen az erdőtörvény, a tagosítás és az arányosítás) következtében alakult ki, amely megváltoztatta a falu belső munkarendszerét és stabilitását. Különösen az öt hold alatti, illetve birtoktalan réteg megélhetése került végveszélybe. Magyarország „keleti védőbástyája”-ként emlegetett Székelyföld szerepe geopolitikai fekvése miatt nemzeti szempontból is felértékelődött, és a regionális érdekek mellett az összmagyarság nemzetpolitikai érdekével kapcsolódott össze. Állami és társadalmi szerepvállalás Székelyföld fejlesztésére A leszakadó régiók fokozatos felzárkózása a Kereskedelemügyi Minisztérium állami iparfejlesztésének köszönhetően az 1880-as évektől megindult, amit az 1890-es években az európai gabonaértékesítési válság elhúzódása következtében a mezőgazdaság fokozottabb állami támogatása követett. Az 1889-ben létrehozott önálló agrártárca költségvetése évről évre emelkedett (az állami összkiadások 4,6%-5,7%-ra), reformok egész sora született az agrárgazdaság területein. Az 1890-es években alakuló központi kormányszervek mellett azonban későn és kellő koordináció nélkül, több esetben hiányosan épültek ki a tárca külső szakigazgatási szervei. Így a feladatok egy részét az önkéntes társuláson alapuló különböző társadalmi szervezetek (egyesületek és szövetkezetek) látták el. Darányi Ignác miniszter (1895-1903 és 1906-1910) ismerte fel, hogy nagyobb és közvetlenebb szerepet kell vállalnia a fejlődésben elmaradt térségek felzárkózásának elősegítésében. A közép-európai térségben nem volt újkeletű a leszakadó régiók állami fejlesztése, hiszen Ausztriában is kormányzati beavatkozás segítette elő a magas hegyvidéki területeken az alpesi tejgazdálkodás megteremtését. Az agrártárca gazdaságpolitikai fordulatára az 1896. évi képviselőválasztások után került sor: a megválasztott szabadelvű országgyűlési képviselők a legsúlyosabb gazdasági és szociális helyzetű peremterületeken, Székelyföldön és Kárpátalján emlékiratokban sürgették az állami fejlesztést. A székely akció fogalmát és megindítását Sándor József, az EMKE főtitkára javasolta először 1896 októberében. A Földmívelésügyi Minisztérium együtt kezelte a két vidék akcióját, és az emlékiratok tanulmányozása után úgy döntött, hogy Kárpátalján egy állami (rutén, később hegyvidéki) segélyakciót indít. Darányi miniszter a beavatkozást „a Kárpát hegyvidék egész láncolatára kiterjesztendő későbbi ténykedés kiindulópontjának” tekintette. A székely társadalom mozgalmat indított az állami támogatás beindítása érdekében, és a marosvásárhelyi értelmiségiek agitációjának köszönhetően mintegy félszáz székely társaság alakult országszerte. A magyar (Országos Magyar Gazdasági Egyesület) és erdélyi egyesületek (Erdélyi Gazdasági Egyesület, Erdélyi Kárpát Egyesület) nagyszabású kongresszus megrendezésével kívánták a székely akció elindítását sürgetni. Darányi nem várta meg az egyesületek vitája miatt 1902 nyarára elhalasztott kongresszust, hanem az 1902. évi költségvetésben elkülönített 108 ezer Korona pénzösszeg felhasználására egy megyei hatóságok felett álló bizalmas szervet, az ún. „székely kormánybiztosságot” hozott létre Marosvásárhelyen június 1-jétől. Nagy visszatetszést váltott ki Sándor János kormánypárti főispán kinevezése a függetlenségi elveket valló székely társadalom élére. Általános vélemény volt, hogy a birtokviszonyok, jogbizonytalanság megszüntetése és a telekkönyvek rendezése előtt egy céltudatos gazdaságfejlesztő program keresztülvitelére nem lehet gondolni Székelyföldön (Maros-Torda, Udvarhely, Csík, Háromszék megyékben). A székely akció gazdaságfejlesztő politikája és munkaprogramja A kormánybiztosság a helyi viszonyok figyelembevételével a központi kezdeményezések, a támogató beavatkozás végrehajtó hivatala lett. A meghatározott, folyamatosan növekvő költségvetési kerettel rendelkező, szigorú elszámolási rendszer alapján működő, általános feladatkörű hivatal helyzetfeltáró, javaslattevő, falvakkal kapcsolattartó, felvilágosító és tanácsadó feladatkörrel is bírt. A gazdaságfejlesztő program sikeressége a kirendeltségi vezető (Sándor János 1903 novemberéig, Koós Mihály 1917. július 14-ig) mellett a kulcsfeladatokat ellátó gazdasági tisztviselőktől függött (Bíró János, Drexler Béla, Auffenberg Ágoston, Rédiger Béla, Csérer Lajos, Szemere Bertalan, Kiss Tibor). A helyi megbízottak (1911-től gazdasági felügyelők) a megyékben az akció minden részletére kiterjedő feladatkörrel rendelkező kulcsfigurákká váltak (Benkő Pál Háromszék, enesei Dorner Béla, Székelyhidy Viktor Udvarhely és Kiss Ernő Csík megyékben). A közép- és nagybirtokosok érdekeit képviselő megyei gazdasági egyesületek a helyi elit nagyobb bevonását és érdekeik figyelembevételét hiányolták. Problémát jelentett, hogy a hivatal viszonya rendezetlen volt a tárca többi külső szakigazgatási szerveivel is. A hivatal gazdaságfejlesztő politikája keretében az egyszerű anyagi segítségnyújtáson túl a térség önerejéből történő talpra állítását, a jövedelmező gazdasági rendszer meghonosítását célozta a társadalmi önsegélyezésre és kezdeményezésre is számítva. A vezetőség államsegéllyel mindig csak a közösségeket vagy a közösség javára szolgáló intézményeket támogatta: egyrészt olcsó kamatú (2,5-4%-os), 1,5-3 év alatti visszafizetési kötelezettségű kölcsön formájában, másrészt készpénzfizetés ellenében 10-30%-os árkedvezménnyel. Az állami támogatás feltétele volt a hozzájárulási kötelezettség (pénz, kézi- és igáserő, telek, épület) teljesítése. A hivatal egyéni alkalmi segélyezéssel csak rendkívüli esetben foglalkozott. A székely akció a gyakorlati tapasztalatok hiánya és az állandóan felmerülő újabb feladatok miatt folyamatosan fejlődő, alakuló kormányprogramnak tekinthető. Ennek jele, hogy a hivatal fennállása alatt átalány-költségvetéssel rendelkezett. A kormányprogram az 1902. augusztus 28-30-án Csíktusnádon tartott első székely kongresszus gazdaságfejlesztő javaslatait tekintette kiindulási alapnak, amely nagyarányú állami beavatkozás szükségességét fogalmazta meg. Molnár Józsiás függetlenségi országgyűlési képviselő „ellenkongresszust” szervezett szeptember 13-án Kézdivásárhelyen, amely határozataival a kormányzat és a kirendeltség arányosításra, tagosításra és erdőügyre vonatkozó programjára akart hatást gyakorolni. Sándor János kormánybiztos és Koós Mihály segédtitkár azonban a tusnádi kongresszus – elsősorban mezőgazdaságra vonatkozó – határozatainak figyelembevételével dolgozta ki a kirendeltség munkaprogramját 1904 márciusára, 27 ívnyi (218 oldal) terjedelemben. Az akció célközönsége a parasztságnak mintegy 30%-át kitevő, családi gazdálkodást folytató, árutermelésbe bekapcsolódó, korszerűsítéseket is eszközlő kis- és középparaszti réteg volt. A jobbmódú és értelmesebb gazdák, falvanként 40-50 fő, a XX. század elejére felismerte a gazdasági korszerűsítés szükségességét a hagyományos gazdálkodást fenntartó romantikus szemlélet helyett. A helyi vezetők (lelkészek, tanítók, jegyzők és szolgabírák) mellett a hangadó gazdák megnyerése nélkülözhetetlen volt a gazdasági akció kivitelezésében, a községszintű ügyek lebonyolításában. Sokrétű feladatkör A hivatal munkáját a felülről jövő modernizáció és a tapasztalati tudás, hagyomány konfliktusa kísérte. A bizalmatlanság különösen az első 3-4 évben volt nagy. A fejlettebb, nyitottabb régiókban több eredmény született, mint az archaikusabb, elzártabb vidékeken. A kirendeltség az első években felkarolt tevékenységek tömegével nem tudott megbirkózni (infrastruktúra, tutajozás, ipar, bányászat, gyermekvédelem, fürdőügy, vadászat, halászat) és a kezdeti sokrétű, rendkívül komplex, „teljesíthetetlen” és naivnak tűnő programcsomagból 1905 után a mezőgazdasági tárcára háruló feladatok kerültek előtérbe. Így a belterjes mezőgazdaság és az állattenyésztésen alapuló gazdálkodási rendszer meghonosítása, valamint a falusi társadalom megszervezése. A Magyar Gazdaszövetség kötelékébe tartozó gazdaköri lefedettség különösen Udvarhely megyében volt magas (90%), ahol a tanítókar aktivitására már a korszak sajtója is felfigyelt. Minden megyében voltak „kiemelt”, élenjáró és sok támogatást élvező gazdakörök, például Udvarhely megyében Siménfalva, Homoródszentpál vagy Háromszék megyében Felsőcsernáton és Gidófalva. A gazdakörök keretében szerveződött meg a gyakori perlekedések ellensúlyozására a falusi békebírák intézménye 1907-től. Az Országos Központi Hitelszövetkezet (1898) kötelékében alakult hitelszövetkezetek (68-90%-os lefedettséggel a megyékben) az uzsorakamatot visszaszorították ugyan, de a hiteligényeket nem tudták kielégíteni. A Hangya kötelékében alakult fogyasztási szövetkezetek az infrastruktúra hiányosságából adódó kereskedelmi verseny miatt születtek meg, elsősorban a falvak saját kezdeményezésére. Az értékesítő szövetkezetek kedvezőbb eladási lehetőséget biztosítottak Székelyföld termékeinek a Magyar Gazdák Vásárcsarnok Ellátó Szövetkezete segítségével, illetve a gazdasági szükségletek beszerzésében (vetőmag, gazdasági gépek). Maros-Torda megyében és a Homoród-mentén tejszövetkezetek alakultak, és az első magyarországi állatbiztosító szövetkezet is Székelyföldön alakult meg. A fejlettebb településeken a gazdatársadalmi szervezetek közös otthonának népházak (szövetkezeti házak) épültek az 1910-es években. A falumodernizációt és vidékfejlesztést szolgáló épületek több mint negyedét a magyar szecessziós építészet egyik legjelentősebb alakja, Toroczkai Wigand Ede (1870-1945) tervezte. A székely akció „hivatalos építészének” szociális célzatú tervei a külföld figyelmét is felkeltették. A kiépülő népkönyvtárhálózat, a gazdasági ismeretek közvetítését célzó elméleti (téli gazdasági előadások, mintagazdaságok, a tordai alsóbb gazdasági iskola) és gyakorlati tevékenység (határbejárás, tanulmányutak szervezése) a (szak)ismeretszerzés szempontjából hoztak eredményeket. Az ingyenes jogsegély keretében fizetett ügyvédek díjmentesen nyújtottak tanácsot a jelentkező kisgazdáknak. A gazdaságfejlesztő program segítő közegként közreműködött a tenyészcélok megállapításában, valamint a megfelelő mennyiségű és minőségű tenyészállatok beszerzésében, fajtaváltással, illetve frissítéssel összekötve. Az állatlétszám terén nem történt áttörés, sőt a kulcsfontosságú szarvasmarha-tenyésztésben nagyarányú visszaesés következett be. Koós Mihály az agrárfejlődés velejárójának (a tagosítás okozta legelőhiány, a haszonelvű gazdálkodás megjelenése) tartotta a sok kritikával kísért nyugati marhafajták terjesztését. A tartásmódban sem történt minőségi változás, bár az állatdíjazások és kiállítások révén elkezdődött a szemléletváltozás. A húsfogyasztás növelését, valamint keresetkiegészítést szolgálta a baromfi- és nyúltenyésztés propagálása. A Magyarországon először végzett szervezett legelőjavításoknak köszönhetően javult az állatállomány eltartásának lehetősége, és számos mezőgazdasági kísérletre is sor került. A rendszeres legelőgazdálkodás keretében csordaitatók hálózata jött létre Udvarhely és Háromszék megyékben, illetve országos viszonylatban is jelentős eredmény született a vízmosáskötések terén Udvarhely vármegyében. 1907-től kezdetét vette a szegény székely községek vízellátásának megoldása vízvezeték-hálózat kiépülésével és kutak fúrásával. Az ellenőrzött, jó minőségű vetőmagok szervezett kiosztásának köszönhetően a terméshozam javult, és új növényfajták, köztük a takarmánynövények meghonosodása vette kezdetét. Az akció a szőlőterületek felújítása, a gyümölcstermelés és zöldségtermelés mellett a tejgazdálkodás és a méhészet fejlesztésével bővítette a megélhetés lehetőségeit. A gazdasági gép- és eszközkiosztás révén eddig ismeretlen és elérhetetlen gépek kerültek gazdaköri használatba, még ha számuk nem is volt sok. A (mű)trágyázás terjesztése viszont lassan haladt. Sok vita kísérte a hivatal 1909-ig végzett munkásközvetítő tevékenységét. Nosztalgikus elemnek tekinthető a keresetkiegészítést szolgáló háziipar „erőltetése”, amely nem tudta felvenni a versenyt a gyáripar konkurenciájával szemben. A gazdasági akció egyénileg sokat adott, de a társadalmi és szociális problémák terén (hitelügy, parcellázás és birtokrendezés) nem hozott elmozdulást. A vezetőség munkaprogramja 1908-tól, az akció területi kiterjesztésével megingott, mert a szórványmagyarság (Kolozs és Szilágy megyék, Alsófehér megye 58 magyar községe) gazdasági támogatása, az eltérő gazdasági, társadalmi és földrajzi régiók fejlesztése meghaladta erejüket. Ettől kezdve az erdélyrészi gazdasági akció illetékessége nemcsak megyékre (1911-től Hunyad, 1912-től Szolnok-Doboka megyékre), hanem egyes település(ek)re is kiterjedt, így Héjjasfalvára (Nagyküküllő megye), 1911-től Beszterce-Naszód vármegye öt Sajó menti községére. A román képviselők az elmaradott Torda-Aranyos vármegye topánfalvi járásának bevonását sürgették 1906-tól, a Román Nemzeti Párt a románlakta területek segélyakcióba bevonását 1910-től. A kirendeltség vezetősége 1907-1910-re elszigetelődött a társadalmi közegektől (egyesületek, társaságok), viszonya megromlott a marosvásárhelyi székhelyű Székely Társaságok Szövetségével, amely a magyar kormányok nemzetiségi politikájával elégedetlen, főleg nemzeti érzelmű, középosztálybeli értelmiségieket tömörítette. Segélyakciókból középfokú szakhivatal A hivatalt váratlan gazdasági és politikai események, mint az 1912-1913. évi esős időjárás okozta országos segélyakció lebonyolítása, illetve az első világháború, majd a katonai megszállások előre nem látható feladatok elé állították. Serényi Béla földművelésügyi miniszter (1910. jan. 17-1913. június10.) 1912 végén bejelentette a törvényhozásnak, hogy a hegyvidéki, erdélyrészi és felvidéki kirendeltségek elveszítik ínségakció jellegüket és rendszeres munkakörrel bíró középfokú szervekké alakulnak. Az 1913. április 28-i szervezeti és működési szabályzat rendezte a hivatalok helyzetét és rögzítette feladatukat. A tárca külső hivatalai és szakközegei – az oktatási és tudományos intézetek (iskolák, kísérleti állomások), állami birtokok, országos lótenyésztési ügyek, kincstári fürdők és nyaralótelepek, erdészeti és vízügyi szervek, valamint az állami vagyon kezelésére rendelt hivatalok és közegek kivételével – az illetékes tárcakirendeltségek közvetlen hatósága (felügyelete és ellenőrzése) alá kerültek. A kirendeltségek feladata lett a külhivatalok működésének összehangolása, a minisztériummal és a vidékkel való kapcsolattartás. A hivatalok figyelemmel kísérték a gazdasági viszonyokat, előmozdították a mezőgazdaság fejlesztését, törvények és rendeletek végrehajtását, támogatták a gazdatársadalmi szervezetek működését. A miniszter az erdélyrészi kirendeltséget marosvásárhelyi (Brassó, Csík, Háromszék, Kisküküllő, Maros-Torda, Udvarhely megyékre) és kolozsvári kirendeltségekre (Alsófehér, Hunyad, Kolozs, Krassó-Szörény, Szolnok-Doboka és Torda-Aranyos megyékre) osztotta. Serényi azt is tervezte, hogy a kirendeltségi szervezetet fokozatosan az ország egyéb részeire is kiépíti, majd kerületi földművelésügyi igazgatóságokká alakítja át. A júniusban megalakult Tisza-kormány (1913. június10. – 1917. június15.) azonban nem tartotta keresztülvihetőnek ezt, ellenben a gazdasági akciókat – a magyar állameszmével szimpatizáló – nemzetiségi kisbirtokosságra is kiterjesztette. A kirendeltségi rendszer 1914 tavaszára 31 megyére, a történeti Magyarország csaknem felére kiterjedt. A hivatalok megszűnéséről nincs pontos adat: a kolozsvári hivatal 1919. október 15-én szűnt meg és Marosvásárhelyre települt át, 1920 elején azonban onnan is kiutasította a román hatalom. A kiegyezés kori magyar kormányok gazdaság- és nemzetiségpolitikájában a regionális gazdasági akciók bizonyultak a leghatásosabb pozitív intézkedéseknek, amelyek az ellátási, foglalkoztatási gondokon kívántak enyhíteni. A segélyakciók nemzetiségi célja egyrészt a magyar kis-, közép- és gazdagparasztság gazdasági megerősítése volt, másrészt a nemzetiségi birtokosok körében végzett pozitív gazdasági tevékenység. Balaton Petra történész 1974-ben született Budapesten. 1998-ban szerzett diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar történelem-kommunikáció (rádiós) szakán. Doktori fokozatot 2007-ben nyert el a Debreceni Egyetemen. 2002-2010 között a Károli Gáspár Református Egyetem, Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékén tanársegédként, 2010 óta egyetemi adjunktusként dolgozik. Oktatási területe az 1790-1914 közötti magyar gazdaság- és társadalomtörténet. 2009-2012 között a MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj keretében végzett kutatásokat az „Állami akciók a leszakadó régiók felzárkóztatására a dualizmus korában” témakörben. Kutatási területe a dualizmuskori gazdaság- és társadalomtörténet, különös tekintettel Székelyföldre és a leszakadó régiókra. Fontosabb publikációk: Balaton Petra: A nemzeti jövedelemszámítás magyar módszeréről. In: Ezredforduló–századforduló–hetvenedik évforduló. Ünnepi tanulmányok Zimányi Vera tiszteletére. Szerk.: Újváry Zsuzsanna. Piliscsaba, 2001. 245–267. Balaton Petra: A székely akció előzménye és története. Székelyföld, 6. (2002) 6:62–91. Balaton Petra: A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységéről (1902–1920). Magyar kisebbség, 8. (2003) 2–3:82–92. Balaton Petra: A székely akció története. I. Források, 1. Munkaprogram és kirendeltségi jelentések. Cartofil, Bp., 2004. Balaton Petra–Reisz T. Csaba: A székelyföldi ipari akció. Levéltári Közlemények, 77. (2006) 2:55–122. Balaton Petra: Székelyföldi tabló (Közéleti személyiségek emlékiratai Székelyföld fejlesztésére a XIX. század utolsó évtizedeiben). Csaba királyfi elárvult népe. Szerk.: Takács Péter. Székely Konferencia. Debrecen, 2009. 285-306. Balaton Petra: A székely társadalom önszerveződése: a székely társaságok (Törekvések Székelyföld a XX. század elején). I. rész. Korunk, 2010. 3. (2010) 1: 78-85., II. rész. Korunk, 2010. 3. (2010) 2: 71-78. Balaton Petra: A Brassói Kereskedelmi és Iparosegylet szerepe az erdélyi iparvédő mozgalomban. Trianoni Szemle, 3. (2011) 3 (július–szeptember):54–65. Balaton Petra: Szterényi József erdélyi pályafutása. Levéltári Közlemények, 82. (2011) 2. sz. 146-170. Balaton Petra: A Földmívelésügyi Minisztérium kirendeltségi szervezete és a temesvári hivatal tevékenysége (1913–1914). Archivnet, 11. (2011). 6. sz. Balaton Petra: A székely falusi társadalom közösségi színtere. Népházak, szövetkezeti házak. Orpheus Noster, IV. (2012), 2. 30-46. Balaton Petra: A feudális székely társadalom változásai a polgári átalakulás korában. Discussiones Neogradienses,11. Feudális társadalom? Szerk.: Szirácsik Éva. Salgótarján, 2011. 101-127. Balaton Petra: Állami akciók a lemaradó régiók fejlesztésére a dualizmus korában. In: Bartha Miklós és kora. Regionális fejlesztések. Székelyudvarhely, 2013. 69-81. Transindex.ro 2014. november 10.Gaal György: Egy könyvtárigazgató emlékirataiGyalui Farkas (1866–1952) neve ma már kevesek számára ismert, pedig legalább egy fél századon át Kolozsvár értelmiségi köreiben fogalomnak számított. Jó tollú újságíró-szerkesztő, a magyar és francia irodalomtudomány doktora, 1891-től az Egyetemi Könyvtár munkatársa volt. Könyvtártudományból – elsőként Magyarországon – magántanári habilitációt szerzett, s a hatalomváltozásig tanította e tárgyat az egyetemen, 1911-ben a rendkívüli tanári címet is megadták neki. 1892–1902 között öt kötetben sajtó alá rendezte a könyvtár szakcímjegyzékét, így nem csoda, hogy 1900-ban – Ferenczi Zoltán Budapestre távozását követően – ő lesz a könyvtár megbízott vezetője, majd Erdélyi Pál főigazgatósága idején 1911-ben igazgatói címet kap, s a könyvtárvezetés nagyrészt rá hárul. A századfordulón őt küldik külföldi tanulmányútra, amelynek tapasztalatai sokban hozzájárulnak az új, 1907-ben emelt könyvtárépület megtervezéséhez, s rá hárul a könyvállomány ide történő átköltöztetése is. A magát minduntalan szabadságoltató Erdélyi helyett Gyaluinak kell átvezetnie a könyvtárat az első világháború megpróbáltatásain, s a hatalomváltozás esztendein. A román egyetem is megtartja műszaki igazgatónak, s így az egyetemi és a múzeum-egyleti könyvtár magyar kincseit meg tudja óvni minden bántódástól. 1926-ban nyugdíjazzák. Utána főleg emlékező publicisztikával, gróf Teleki Sándor és Ujfalvi Sándor életregényének megírásával foglalkozik. Az Erdélyi Irodalmi Társaság oszlopos tagja, tiszteletbeli elnökéül választják, megírja ennek történetét is. A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond és a budapesti Petőfi Társaság szintén tagságával tünteti ki. Gyalui irodalmi munkásságáról nyomtatásban közzétett bibliográfiát készített (1933, 1942), hagyatékának sorsáról azonban nem tudunk, feltételezhetően szétszóródott. Az sem volt közismert, hogy Gyalui egész élete alatt önéletrajzi feljegyzéseket készített, amelyeket aztán emlékirattá dolgozott fel. Úgy tűnik, hogy három kötetesre tervezte ezt a művét: az első a világháború előtti időkről szólt, a második az 1914–1921 közötti időszakról, s talán egy harmadik a 20-as, 30-as évekről. A középső rész gépirata került Miklósi Sikes Csaba építész és helytörténész kezébe az 1980-as években, s ő azt a Református Gyűjtőlevéltárba helyezte megőrzésre. A gépiratot most Sas Péter sajtó alá rendezte, s előszóval ellátva a Művelődés kiadójánál közzétette Emlékirataim (1914–1921) címmel. A kötet soha jobbkor nem jelenhetett meg, mint most, a világháború kitörésének centenáriumán. Ha valaki tudni akarja, hogyan élték meg a kolozsváriak a világháború kitörésének hírét, az első sorozásokat, miként értesültek a háborús eseményekről, hogy működhetett a cenzúrázott sajtó, milyen volt a város és a megye vezetése ezekben a hónapokban, azt itt részletes tájékoztatást kap. Gyalui ekkor a Magyar Távirati Iroda helyi tudósítója is volt, úgyhogy állandóan – a gorombának tartott – Bethlen Ödön gróf kormánybiztossal tarthatta a kapcsolatot, s tőle értesült a helyi hírekről. Ekkoriban írja: „Boldog a békében élő ember. Sohasem éreztem azt a rettentő nagy fájdalmat s aggodalmat, amint a háború alatt az ember a hazáját félti. Olyan ez, mintha anyja volna keserves beteg, s még keservesebb”. S Gyaluinak két gyermekéről is kellett gondoskodnia. A lánya ekkoriban végezte az egyetemen a francia szakot, s külföldi nyelvtanulását kellett biztosítania. A fia az orvosi tanulmányok mellett a Janovics Jenő kezdeményezte filmkészítésbe dolgozta bele magát. Állandóan Gyalui vállát nyomta a könyvtár háborús sorsa. Még a frontoktól távol eső Kolozsváron is hol az orosz, hol pedig a román betöréstől és az azzal járó pusztítástól rettegtek. Így 1916 szeptemberében a könyvtár legértékesebb kincseit 11 dobozba csomagolva Budapestre menekítik, s ott egy bank páncélszekrényében őrzik. Utóbb aztán visszaszállítják Kolozsvárra. A könyvtárt pénzhiány miatt gyakran kénytelenek zárva tartani. A hatalomváltást követően Gyaluitól nem követelik a hűségeskü azonnali letételét, úgyhogy megmaradhat a könyvtár élén, s csak a trianoni békeszerződés aláírása után teszi le az esküt. Igyekszik objektív lenni, s elismeréssel ír az új román egyetem professzorairól is, akik becsülik a könyvtárat, s őt meghagyják műszaki igazgatói beosztásában. A könyvtár magyar jellegét elismerik, de természetesen elvárják a román állomány gyors növelését. Román főigazgatóul Eugen Barbult, a Budapestről érkező könyvtárost nevezik ki, aki jól egyezik Gyaluival. Az emlékiratban jóformán minden kolozsvári társadalmi eseményről hírt kapunk. Maga Gyalui is részese volt ezeknek. Rendszeresen járt a kávéházba, színházba, koncertekre. Alig élt olyan jelentősebb személyiség a városban, akit ne ismert volna. Természetesen a maga világnézete, élményei alapján ítélte meg az embereket. Volt, akiről csak munkásságuk alapján vélekedett, másokról viszont nagyon negatív erkölcsi képet fest. Irodalmi téren igen konzervatív felfogású. A nyugatosokat csak elítélően emlegeti. Még a fővárosban is nagy port vert fel 1916. januári párbajügye Adyval, mely végül nyilatkozat-aláírással zárult. Különben minden Kolozsvárra látogató személyiségről tud, többen a könyvtárat is felkeresik. Így kalauzolhatja a magyar trónörökös-feleséget, Zita főhercegasszonyt, majd a román királyi párt is. Az egyetem belső életébe több esemény kapcsán betekintést nyerünk, a rektorokat s az egyetemi tanárok jó néhányát jellemzi, nem különben közvetlen munkatársait a könyvtárból. Az eskümegtagadást 1919-ben nem helyesli, szerinte ez nagymértékben elősegítette az intézmények gyors elrománosítását, s a magyar tisztviselő-értelmiségi réteget földönfutóvá tette. Ismételten rámutat, hogy a békekötés előtt a kolozsvári magyarság elképzelhetetlennek tartotta, hogy a város ne maradjon Magyarország része: „Mindenki valósággal körülburkolta lelkét egy fallal, melyen reményét ki nem engedte, s beengedni a legkomolyabb forrásból jövő híreket sem engedte”. Leírja a román hadsereg bevonulásának mozzanatait, a hatalomátvételt. Külön vonulata az emlékiratnak Gyalui önigazolása, magyarhűségének bizonyítása. Ő ugyanis Gyaluban Mendel Farkasként született, s csak 1891-ben veszi fel a szülőhelyére utaló családnevet. Izraelita vallásúként tanul a Református Kollégiumban, s ott nyeri élet- és világszemléletét. 1893-ban feleségül veszi egy gazdag fővárosi kereskedő lányát, a művészien hegedülő Brachfeld Gizellát, aki aztán 1914 márciusában nagy visszhangot keltve öngyilkosságot követ el. Feleségének a régi zsidó temetőben ma is álló gyönyörű síremléket készíttet Kolozsvári Szeszák Ferenccel. Gyalui ekkor már felekezeten kívülinek tartja magát, s mikor 1918. november 20-án értesül róla, hogy az addig magukat magyarnak valló izraeliták nemzetiségként lépnek fel, ő másnap Nagy Károly püspök dolgozószobájában (és keresztapaságával) osztálytársa, Barabás Samu lelkész szertartásával belép a református egyházba. Gyalui – bár származása miatt néhányszor mellőztetésben volt része – egyértelműen magyarnak vallotta magát. Legfőbb vágya volt a magyar nemesség megszerzése. Csak igen kései, szomorú alkalommal kapott ezért elismerést: 1944-ben mentesítették a zsidóságra vonatkozó törvények hatálya alól. Az emlékirat fiának, a tehetséges Gyalui Jenőnek az 1921 májusában elkövetett szerelmi öngyilkosságával zárul. Tulajdonképpen két öngyilkosság, a feleség-édesanya és a rajongva szeretett gyermek halála közötti – világrengető – hét esztendő bontakozik ki a történetből. Utóhangja az 1921 nyárán (itt tévesen februárra datált) Radnaborbereken töltött pihenés, ahol a fürdőtelep villájában „a legnagyobb jelenleg élő magyar poétá”-val, Reményik Sándorral együtt tölthet pár napot, s ennek az ott született verseiből idéz néhányat. Az emlékirat több száz oldala jóformán tagolatlan szöveg. Látszik, hogy alapját naplószerű feljegyzések képezik, de beleillesztett útleírásokat, családi és hivatalos leveleket, általa írt, vagy éppen róla szóló újságcikkeket, közigazgatási dokumentumokat. Még a kronológiát sem tartja be mindenütt, mert utólagos kiegészítéseket fűz egy-egy levélrészlethez, rábukkan valamilyen adatra, s később illeszti bele a szövegbe. Jó lett volna valamennyire mégis tördelni, alcímekkel tagolni a szövegfolyamot. A Tartalomjegyzék jóformán használhatatlan, hiszen csak a szövegbe iktatott cikkek kiemelt címeit veszi nyilvántartásba. Szerencsés viszont, hogy névmutatóval látták el a szövegrengeteget. Bizonyára Gyaluinak nem egy megállapítását, jellemzését idézi majd a szakirodalom. Gyalui most megjelent munkája Erdély történetének egy személyes élményeken átszűrt fejezete. Felöleli a várostörténetet, az egyetem és könyvtára történetét, s a polgárok életérzését a nagy világváltozás idején. Gyalui Farkas: Emlékirataim (1914–1921). Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az előszót írta Sas Péter. Művelődés Egyesület, Kolozsvár, 2013. Helikon (Kolozsvár) 2014. december 15.Karácsonyi Zsolt az E-MIL új elnökeTisztújító közgyűlést tartott december 13-án, szombaton az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) Kolozsváron, a nemrég átalakított Bulgakov kávéházban – a szervezet választmányi tagjai Karácsonyi Zsolt költőt, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjét bízták meg a E-MIL vezetésével – írta a Főtér.ro. Az erdélyi magyar írók jelentős részét tömörítő szervezet leköszönő elnökének, László Noéminek, valamint ügyvezetőjének, Király Zoltánnak a beszámolója után a közgyűlés résztvevői megvitatták a hazai magyar írótársadalom előtt álló problémákat. Szó esett a szerzői jogok és honoráriumok állapotáról, az írók különböző erdélyi régiókban való jelenlétének lehetőségeiről, a legfiatalabb alkotói nemzedék tagjainak „bevonzásáról". A közgyűlés egyúttal megválasztotta a liga új Választmányát és Etikai Bizottságát. Választmányi tag lett Balázs Imre József, Fekete Vince, Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László, az etikai ügyekért pedig György Attila, Papp Attila Zsolt és Zsidó Ferenc felel ezentúl. Az E-MIL szombat este osztotta ki a Méhes György irodalmi díjakat: a nagydíjjal idén Nagy Koppány Zsoltot tüntették ki, debütdíjban Dimény-Haszmann Árpád részesült. Az Aradon 1977-ben született Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, színház- és irodalomkritikus. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája 2002. február 9-én alakult Kolozsváron, célja a kortárs erdélyi magyar irodalom népszerűsítése, az erdélyi irodalmi hagyományok ápolása, illetve a szerzői jogok védelmével kapcsolatos intézkedések foganatosítása. Az elmúlt években a szervezet elsősorban erdélyi pályán fejtette ki működését, noha tagjai sorába legalább 7 ország magyar ajkú állampolgárai tartoznak, tekintve, hogy a szervezet alapszabályzata értelmében E-MIL-taggá válhat az a megjelent kötettel rendelkező alkotó, aki erdélyi magyar írónak vallja magát. MTI Krónika (Kolozsvár) 2014. december 16.Újítana és ráerősítene Karácsonyi Zsolt, az E-MIL új elnökeÚjításokat vezetne be, ugyanakkor jól bejáratott gyakorlatokra erősítene rá Karácsonyi Zsolt, az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) újonnan megválasztott elnöke. Az 1977-ben Aradon született költőnek, műfordítónak, színház- és irodalomkritikusnak, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjének az erdélyi magyar írókat tömörítő szervezet hétvégi tisztújító gyűlésén szavaztak bizalmat a választmányi tagok. „Amint az a tisztújító gyűlésen is elhangzott, fontos lenne, ha az E-MIL tagjai hangsúlyosabban jelen lennének a különböző erdélyi és Kárpát-medencei kulturális, irodalmi terekben. Ez természetesen eddig is így volt, de azt szeretném, ha a jövőben még határozottabban képviselnénk az erdélyi irodalmat" – fejtette ki a Krónika érdeklődésére Karácsonyi Zsolt. Úgy fogalmazott, továbbra is támogatja az eddigi jól bevált rendezvények szervezését, mint amilyen például az E-MIL-tábor, vagy a szervezet jelenléte a Kolozsvári Magyar Napokon. „Ugyanakkor továbbra is igyekszünk jó kapcsolatokat fenntartani az írókkal, a civil szférával, és nem mellékesen a gazdasági szférával is. Hiszen a gazdasági szférával való együttműködésünk eredménye például az is, hogy kioszthattuk a Méhes György-díjakat, sőt tavaly több irodalmi díjat is" – fejtette ki. Kérdésünkre, hogy az irodalmi folyóirat főszerkesztőjeként miként látja a Helikon és az E-MIL jövőbeni kapcsolatát, Karácsonyi Zsolt elmondta, a szervezet mindig is jól együttműködött az irodalmi lapokkal – ez is jelzi, hogy egészséges az irodalmi élet Erdélyben. Ugyanakkor természetes is a jó viszony, hiszen személyi átfedések is vannak az E-MIL választmányi tagsága és a különböző lapok szerkesztősége közt – Balázs Imre József a Korunk főszerkesztő-helyettese, Lövétei Lázár László a Székelyföld főszerkesztője, Fekete Vince pedig főszerkesztő-helyettese. „Igyekszünk még szorosabbra fűzni a szervezet és az írók kapcsolatát, irodalmi rendezvényeket, felolvasásokat tartani, Erdélyben és más tájakon is" – mondta az elnök. Arra is kitért, hogy lényegesnek tartja: az E-MIL mindig is foglalkozott a fordítás mindenkori helyzetével és fontosságával, hiszen az irodalom nem létezhet színvonalas műfordítás nélkül. „Itt a magyarról más nyelvekre, illetve idegen nyelvekről magyarra való fordítás támogatására, népszerűsítésére is gondolok. Arra, hogy szem előtt tartjuk: a fordítás hangsúlyosabbá tételével nagyobb nyilvánossághoz juthatnának az erdélyi magyar szerzők" – mutatott rá. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája 2002. február 9-én alakult Kolozsváron, célja a kortárs erdélyi magyar irodalom népszerűsítése, az erdélyi irodalmi hagyományok ápolása, illetve a szerzői jogok védelmével kapcsolatos intézkedések foganatosítása. Az elmúlt években a szervezet elsősorban erdélyi pályán fejtette ki működését, noha tagjai sorába legalább 7 ország magyar ajkú állampolgárai tartoznak, tekintve, hogy a szervezet alapszabályzata értelmében E-MIL-taggá válhat az a megjelent kötettel rendelkező alkotó, aki erdélyi magyar írónak vallja magát. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2015. április 28.A Sóvidék a Székely Fesztivál kiemelt vendégeA parajdi Sóvidék a hétvégi Székely Fesztivál kiemelt vendége, a gasztrokulturális majálisnak péntektől vasárnapig a budapesti Millenáris Park ad otthont. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke a fesztiválról tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a gazdasági kapcsolatok erősödéséhez szükség van arra, hogy egy ilyen rendezvény keretében mutatkozhasson be a Székelyföld Magyarországon. A három napon át több száz kiállító több ezer székelyföldi terméke kerül az asztalokra, emellett értékes kulturális programok is lesznek – tette hozzá a miniszter. Varga Mihály kiemelte: bízik abban, hogy nemcsak kulturális, művészeti és gasztronómiai kapcsolatok fognak ezáltal erősödni, hanem az a kapocs is, amelynek hosszú évtizedekre meg kell tartania a Székelyföldet a magyar gazdasági vérkeringés részeként. A miniszter kiemelte: helye és szerepe kell legyen annak, hogy a Székelyföldet, a Kárpát-medence egyik legígéretesebb és legszebb régióját minél több szállal kapcsoljuk Magyarországhoz. Mint mondta, a szálak és kötődések megvannak, hiszen mintegy 11 ezer magyar–román vegyesvállalat működik a két ország között, ez jó alapot teremt arra, hogy a Székelyföld a magyar gazdasági vérkeringés része legyen és maradjon – hangsúlyozta. Lukács Csaba, a Székely Szeretetszolgálat elnöke hozzáfűzte: a parajdi sóbánya felajánlásaként összesen 10 tonna só – 2 ezer sótégla – kerül Budapestre, ebből ezer téglát a Cseppkő utcai gyermekotthon, ezer téglát pedig a Völgy utcai Ökumenikus Óvoda kap. Szólt arról is, hogy a rendezvény első napján Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoznak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. A rendezvényre 25 ezer darab töltelékes káposztát készítenek, bemutatkozik pénteken az Erdélyi Pálinka Lovagrend gyümölcspárlataival, fellép mások mellett a Codex régizene-együttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Másnap egyebek mellett a parajdi sóbányát és natúr termékeit ismerhetik meg a látogatók. Szombat este rendezik meg a Millenáris Teátrum épületében a Székely bált, amelyen a Gyergyószéki Dandár Zenekar muzsikál, Tamás Gábor pedig koncertet ad. MTI Székelyhon.ro 2015. május 1.Kezdődik a Székely Fesztivál a budapesti Millenáris parkbanPénteken kezdődik a Székely Fesztivál, amelyen kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár is várja az érdeklődőket a budapesti Millenáris parkban. A gasztrokulturális majálison vasárnap estig száz kiállító mintegy ezer terméke lesz jelen. Első nap Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoznak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. Tematikus és turisztikai - többek között a borvizeket, a tojásírást, valamint Háromszék épített és természeti kincseit és értékeit bemutató - kiállításokkal is várják az érdeklődőket, emellett népi játékok, népzenei előadások, táncházak, könyvbemutatók, bábszínház és népi foglalkozások is színesítik a programkínálatot. A rendezvényre 25 ezer darab töltelékes káposztát készítenek, bemutatkozik a rendezvény kiemelt vendégeként a Sóvidék, az Erdélyi Pálinka Lovagrend gyümölcspárlataival, fellép mások mellett Sorbán Enikő népdalénekes, a Codex Régizene Együttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a táncházban felcsíki és gyimesi muzsika hallható. Szombaton egyebek mellett a parajdi sóbányát és natúr termékeit ismerhetik meg a látogatók, műsort ad a Cimborák Bábszínház, a programok között borvízkóstolás, fafaragás és pásztorfurulya készítés is szerepel. Székely Bál is lesz Szombat este rendezik meg a Millenáris Teátrum épületében a Székely bált, amelyen a Gyergyószéki Dandár Zenekar muzsikál, Tamás Gábor pedig koncertet ad. A vasárnapi vásárnapon egyebek mellett székelyföldi lekvárokat, szörpöket, sajtokat, sonkákat, kolbászokat, fűszereket, teákat és gyógynövényeket vásárolhatnak a látogatók. A fesztiválon a kárpátaljai magyarok megsegítésére indítanak gyűjtést, elkészítették a "magyarság összetartozásának térképét", amelyre majd a helyszínen lehet licitálni. A rendezvény fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. maszol/MTI 2015. május 6.Székely Fesztivál BudapestenNéptánc és nótaszó, óriás székely zászló, székely ruhás leányok és legények, 25 ezer töltött káposzta és Igazi Csíki Sör fogadta mindazokat, akik az elmúlt hétvégén a budapesti Millenáris Parkba látogattak az első alkalommal megszervezett Székely Fesztiválra. A három nap alatt a látogatók megcsodálhatták a székelyek kultúráját és gasztronómiáját, énekelhettek és táncolhattak, megkóstolhatták a saját készítésű ételeket és italokat, megismerhették a székely asszony talpraesettségét, a székely férfi virtusát, leleményességét, furfangos észjárásával együtt – áll Kovászna Megye Tanácsa sajtóirodájának közleményében. Pénteken a megnyitón igazi székely szimbólum talált táptalajra a Millenáris udvarán, hiszen hargitai fenyőcsemetét ültettek. Felcsendült a csíksomlyói déli harangszó is. Ezt követően a rendezvény védnökei köszöntötték az egybegyűlt népes közönséget. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke örömét fejezte ki azért, hogy ezzel a szemlével újból lebonthatták a határokat, hiszen közös Székelyföldben, közös székelyföldi jövőképben gondolkodnak. „Lebonthattuk a távolságot is, mert bár igaz, hogy Ojtoz 777 km-re van Budapesttől, mégis itthon érezzük magunkat a fővárosban.” Szándékosan nem csak egy néprajzi értékekben gazdag, archaikumokat őrző Székelyföldet kívántak az érdeklődő közönség szeme elé varázsolni, hanem meg akarták jeleníteni a jövő Székelyföldjét is – hangsúlyozta. „A kiállított anyag egy tükör, elsősorban bennünket szembesít a még meglevő értékeinkkel. Arra, hogy büszkék lehetünk aranykezű kézműveseinkre, évszázadokon át megmaradt népszokásainkra, egyszerű, de tájegységenkénti jellegzetességekkel bíró népviseletünkre, táncainkra, népi építészetünkre, hagyományos ételeinkre, szakrális építészeti emlékeinkre. Hiszem, hogy ez a találkozó, ez a vásár eléri kettős célját. Minket, székelyeket megerősít, az anyaországiakat pedig arra ösztönzi, hogy gyakrabban jöjjenek Székelyföldre” – zárta szavait az elnök. Székelyföld hírnökei itt vannak Budapesten! – fogalmazott Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, aki örömének adott hangot, hogy a hat éve elkezdett Székely termék mozgalom odáig jutott, hogy most már Székely Fesztivált tartanak Budapesten. A fővédnök, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a rendezvény elsősorban azon Magyarországon élőknek szól, akik még nem jártak Erdélyben, Székelyföldön. Köszöntőjében elmondta, hogy szeretné, ha a nemzet fővárosában kapnának olyan ízelítőt, melynek köszönhetően a fesztivált követően késztetést éreznének ellátogatni Székelyföldre: „Célunk az volt, hogy Székelyföld megmutassa magát Budapestnek. Szükségünk van arra, hogy a szálak újjáépüljenek minden vonalon. Hiszem, hogy nemcsak a kultúra, a művészet, az oktatás kapcsol össze bennünket, hanem nagyon fontosak a gazdasági csatornák is. Magyarországnak, a magyar közösségnek szüksége van arra a gazdasági vérkeringésre, amelybe Székelyföldet is be kell kapcsolni. Azok a vállalkozók, akik ma itt vannak, olyanok, akik tőlünk 800 km-re hoznak létre értéket, állítanak elő gazdasági produktumot. Nekünk szükségünk van arra, hogy az a magyar vállalkozás, amely ott létrehoz egy terméket, szolgáltatást, az itt is meg tudjon jelenni, találjon olyan kapcsolódási pontot, amelyen keresztül mi is működünk és ők maguk is erősödni tudnak.” A fesztiválon a kárpátaljai magyarok megsegítésére indítottak gyűjtést, elkészítették a magyarság összetartozásának térképét, amelyet elsőként a védnökök dedikáltak, majd az eseményen jelen levő Láng Zsolt II. kerületi polgármester és Péter Ferenc, Szováta város polgármestere is. A térképre a helyszínen lehetett licitálni. Pénteken Hargita megye szolgáltatta a programokat. A Székely Fesztivál remek lehetőséget biztosított a Székely termékeknek és a termelőknek a bemutatkozásra, ugyanakkor a nap folyamán több ízben láthatták a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest különböző tájegységek táncaival. A nap kiemelt vendége volt Sóvidék, majd a Székely Legendárium Likaskő című rajzfilmjét is bemutatták. A rendezvényről nem hiányozhatott az Igazi Csíki Sör és az Erdélyi Pálinka Lovagrend sem. Emellett bemutatkozott a Székely könyvtár, a Székely konyha, fotókiállítás nyílt a Hargita megyei településekről, és nagy érdeklődés övezte a mesterségbemutatókat is. Szombaton Háromszék volt a főszereplő. Tematikus és turisztikai – többek között a borvizeket, népszokásokat, népi hagyományokat, valamint Háromszék épített, természeti kincseit és értékeit bemutató – kiállítások vonzották az érdeklődőket. A programok között borvízkóstolás, fafaragás és pásztorfurulya-készítés is szerepelt. Emellett népi játékok, népzenei előadások, könyvbemutatók, bábszínház is színesítette a kínálatot. A talpalávalót háromszéki muzsikusok húzták, a táncos produkciót a Perkő Néptáncegyüttes szolgáltatta. Vasárnap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoztak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat. A látogatók sokasága bizonyította, hogy a Székely Fesztivál ideális programlehetőség a hétvégére a család apraja és nagyja részére. Sokan a helyi finom ízeket keresték, érdeklődtek a székelyföldi programlehetőségekről, turisztikai ajánlatokról, gyógyfürdőzési kínálatokról. Azok, akik már megfordultak Székelyföldön, szívesen meséltek a gondos vendégszeretetről, a természeti csodákról, míg mások számára a fesztivál keltette fel az érdeklődést egy közeljövői látogatásra. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 23.Üzleti konferencia MarosvásárhelyenAz RMÜE-nek fel kell készülni az uniós források lehívására A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán került sor november 19-20- án a Gazdasági aktualitások. FLOW is Good Business. IT-rocksztárok című, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett üzleti konferenciára. Az üzletember-találkozó csütörtök este állófogadással kezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem aulájában. A meghívottakat Diósi László, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) elnöke, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, valamint Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere köszöntötte. A rendezvényen borkóstolóval egybekötött bemutatót tartott a Tokaj Kereskedőház Zrt. a megújult tokaji brandről, valamint bemutatkozott az Erdélyi Pálinka Lovagrend és a Kis-Küküllő Borrend is. A pénteki üzleti konferencia Kiss Antal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosának Magyar- magyar, magyar-román lehetőségek a közvetlen brüsszeli források lehívására című előadásával kezdődött. A biztos elmondta: az Európai Unióban rengeteg pénz van, a cél pedig a pályázati lehetőségek minél jobb kihasználása kell legyen. – Közösségként kell működni, nem érdekcsoportokként. Magyarországnak a határon túli magyar közösségekkel együttműködve kell a brüsszeli pénzeket hazahozni. A romániai magyar üzleti egyesületnek fel kell készülni az uniós források lehívására. Forrásbőség van, legyünk bátrak, legyünk igazi közösség, a kisebbség szót "dobjuk ki" – jelentette ki a miniszteri biztos, hangsúlyozva, Magyarország erőtartalékának mintegy egyharmada a határon kívüli magyar közösségekben van. Két weboldalt is említett, ahol jól áttekinthető módon jelennek meg a pályázati lehetőségek, illetve azokról lehet tudomást szerezni, akik sikeresen pályáztak: www.palyazatokmagyarul.eu valamint a www.nyeromagyarok.eu. A romániai adótörvény 2016. január 1-jétől bekövetkező módosításairól Moldován Borsos Melinda, a Gedeon Richter Románia gazdasági igazgatója, adószakértő beszélt. A médiában az utóbbi hetekben nagy visszhangot kapott jogszabálynak az alkalmazási útmutatói még nem jelentek meg, ezeket december közepére várják. A szakértők az ingatlanadók jelentős növekedését vetítik előre, ami főként a kisvállalkozókat érintené hátrányosan, de általában véve a gazdaság élénkülését várják tőle. Borsos Melinda hangsúlyozta, a 227-es adótörvény előírja, hogy egy éven belül nem változnak az adók/illetékek, ami kiszámíthatóságot, tervezhetőséget jelent a vállalkozói szférában. Hozzátette, a bizonyos adónemek csökkenésével kialakuló hiány ellensúlyozására más adónemek – különösképpen a helyi adók – növekedni fognak. Különösképpen az épületadó esetében lehet növekedésre számítani, hiszen januártól ezek rendeltetése alapján fogják az adót meghatározni. Kitért a leírható költségek új értelmezésére is, bizonyos adónemek esetében bekövetkező változásokra ("oszlopadó", osztalékadó, héa, visszaforgatott nyereségadó), az adóellenőrzéssel kapcsolatos előírásokra, a transzferárakra, ez utóbbiakat kiemelten követi az adóhatóság. – Az alkalmazási utasítások megjelenésére várunk, amelyek bizonyos tételek esetében pontosítanak, és mindaddig, amíg ezeket nem hozzák nyilvánosságra, vissza vagyunk fogva. A pénzügyminisztérium ígéretei szerint december közepéig ezek a normák megjelennek. Időközben kormányváltás történt, ami időeltolódást okozhat, de ha január folyamán jelennek meg az utasítások, akkor is végrehajthatók. Tartalmi szempontból nem valószínű, hogy jelentős változásokra, eltérésekre lehet számítani, a médiában megjelentek szerint az új kormány folytatni fogja, amit az előző elkezdett – nyilatkozta az előadást követően lapunknak Moldován Borsos Melinda. Globális pénzügyi elnyomás: új korszak a fejlett világ gazdaságaiban, ami ránk is hat – erről értekezett Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója. – A pénzügyi elnyomás a megtakarítások jövőbeni értékének a devalvációját vagy a részbeni elértéktelenítését jelenti. Azt, hogy a megtakarítóknak hosszú távon a pénzügyi közvetítő rendszerben – bankokban, biztosítókban – ne biztosítsanak kamatot. Ezt azért próbálja erőltetni a gazdaságpolitika, hogy a megtakarítások is részt vegyenek a gazdasági növekedésben. Nincs különbség a magánszemélyek és a cégek pénzügyi megtakarításai közt ilyen szempontból, a betéti és hitelkamatok között erős összefüggés van. Az alacsonyan tartott kamatok jó válságkezelő módszer, ma nem tudunk jobbat ennél. A korábbi gazdasági válságoknál a válságkezelő módszer a sokkterápia volt, amikor nem nyúltak a kamatokhoz. A sokkterápia szerint csődbe kell engedni a vállalatokat, mindenkinek el kell tűnnie a gazdaság szereplői közül, aki életképtelen, és kell hagyni, hogy újrainduljon ilyen tekintetben a növekedés, a gazdasági átrendeződés. Ez az, amit a mai gazdaságpolitika globálisan nem mer bevállalni, elsősorban szociálpolitikai szempontok miatt. Ehelyett van a pénzügyi elnyomás, vagyis az, hogy minden eszközzel elérni, hogy ne legyenek kamatok. Ez egy komplex módszer, működésének feltétele, hogy a gazdaság szereplői – magánszemélyek, vállalatok – elfogadják a nulla kamatot. Van egy súlyosabb formája, amit még nem tapasztalunk: nincsenek kamatok, s van infláció. A gazdaságpolitikának pedig éppen ez a célja: alacsony kamatok és magas infláció pár évig, ezáltal a nagy adósságállományok reálértelemben leértékelődnek – mondta Bilibók Botond. Lapunk kérdésére hozzátette: a 2008-ban robbant gazdasági válság még várhatóan sokáig tart. – Ha 2008 után nem lép a gazdaságpolitika, valószínűleg egy nagy recesszió következett volna. A kamatok nem zuhantak le, ezáltal egy stagnáló állapotban vagyunk, és a kockázat az, hogy nem tudni, milyen irányba indulunk el. Az előrejelzés pozitív: a válságból szép lassan ki fog mászni a nagyvilág. De a "szép lassan"-ból a lassan a lényeg, a szép kevésbé. A rendezvényen bemutatkoztak az RMÜE legújabb tagjai, köztük a Finea, a Knight Frank Románia, az Euro-log Logistics Services Ltd., a Technosam Kft., a Profireklam Kft., a Bioeel Kft. képviselői, röviden ismertetve a cégek tevékenységét. FLOW is Good Business (FLIGBY) – Csíkszentmihályi Mihály professzor flow-elmélete alapján – címmel Vécsey Bánk, az Aleas Simulations Inc. alapító partnere tartott előadást, majd Csenteri Levente (Combridge) moderálta az Informatikusok az új rocksztárok? című panelbeszélgetést, a konferencia zárómodulját, amelyen a résztvevők – Balázs Endre (Navigator Software), dr. Dávid László (rektor, Sapientia EMTE), Rácz Attila (Magic Solutions Ltd.), Tóth Attila (Creative Instinkt), Simon Mária Tímea(Transindex), Tordai Csongor (Inter Soft Kft.) – olyan kérdésekre kerestek válaszokat, hogy versenyeznek-e az erdélyi városok a gazdaság, munkaerő szempontjából, tud-e megfelelő szakembereket képezni az oktatás, mit kellene az egyetemeken oktatni, hogy megfeleljünk a piaci elvárásoknak, tudunk-e fejlődést generálni? A beszélgetés résztvevői szerint a jövő vállalkozásai az informatikán alapszanak, a szakemberek elvándorlását csak pozitív jövőkép biztosításával lehet megállítani, a vállalkozások részéről ügyfélközpontú szemlélet szükséges, hiánypótló képzésekre van szükség. Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-30 | 31-40
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
